Büszkeség

Ez a kormány szereti magát baloldalinak feltüntetni. Sokan ezt már a konvergenciaprogram bevezetésénél megkérdőjelezték, alapvetően tévesen, hiszen a megszorítás nem döntés kérdése volt.

Helyesebb azt vizsgálni, amit a kormánypárt külső kényszer nélkül, belső meggyőződésből tesz.

Lassan egy éve, hogy a kormányzati szociálpolitika inkább csak a segélyezés szigorításának terveiről szól. Nem arról, hogy mit lehetne kezdeni azzal a 150 ezer emberrel, aki a nyomornak és az elszigeteltségnek azon a szintjén él, ahová még az a segély sem jut el, ami a törvények szerint járna. Ezt egy nemrég megjelent alapos kutatásból kellett megtudni. Már nem a gyerekszegénységről, nem a cigánytelepek és az iskolai szegregáció felszámolásáról szól a szociálpolitika. Nem. A legfontosabb feladat: milyen módon lehet "megreformálni" a jóléti kiadások legkisebb kasszáját (60 milliárd forint), és megbüntetni az ingyenélőket. Hivatalosan: munkára ösztönözni őket. Kezdődött ez a munkateszt ötletével, folytatódott a monoki modell kezdeti megértésével, most ott tartunk, hogy az ötletek egy részét meg is szavazták. A jövőben például egy időre felfüggesztik a segélyét annak az elvetemültnek, akit feketemunkán csípnek. Ha az illető másodszor is lebukik, végleg kikerül a szociális ellátórendszerből.

Így helyes - mondják sokan -, ne segélyekből éljen, aki tudna dolgozni. Ha meg dolgozik, ráadásul feketén, minek neki a segély? Milyen szép ez a feketézés elleni felháborodás abban az országban, amelyben a munkavállalók nagy része (nem a romák) a fizetésüknek csak egyik részét kapja bejelentve, a másikat meg zsebbe. Valami miatt az erkölcsi rend érvényesítése nem az egészségügyben kezdődik (annak, akit hálapénz elfogadásán érnek, felfüggesztik a fizetését, második esetben elbocsátják), és nem is a pártok háza táján, pedig ők is hasonló szerkezetben jutnak a támogatásaikhoz: egy kis állami forrás, egy kis eltitkolt.

Akik az új szociálpolitikát támogatják, a következőket nem veszik figyelembe: szemben a városi legendákkal, a segélyekből nem lehet megélni. Akik tudnak, megpróbálnak valamit munkával keresni mellé. Sok reményük nincs, mert a legtöbbjük szakképzetlen, nyolc általánost végzett - és senki nem kínál számukra munkát. A válság miatt még annyi esélyük sem lesz, mint eddig, mert olyanok is ezrével kerülnek az utcára, akik szakképzettek. Marad a napszám, a takarítás, az építkezés, a termény betakarítása. Ezek az emberek sem ellenségei maguknak. Nem azért vállalják a munkát feketén, mert utálnák, ha később nyugdíjat kapnának. Érdekes lenne, ha Gúr Nándor képviselő, a szocialisták szociálpolitikai felelőse megjelenne álruhában reggel 6-kor a Moszkva téren, és közölné a vállalkozóval, aki a megélhetéshez szükséges napi munkát adja: csak bejelentett módon hajlandó dolgozni. Sokáig fog visszhangozni a nevetés a téren: majd ha én is 15 százalékkal adózóm, mint a képviselők.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.