Orbán az élen, hajszállal Szili és Sólyom előtt

Orbán Viktor vezeti 45 ponttal a politikusok népszerűségi rangsorát, és a dobogón még a vele azonos rokonszenvet élvező Szili Katalin és Sólyom László található - derül ki a Szonda Ipsos által 2008. november második felében, a politikusok népszerűségéről készített közvélemény-kutatásából.

Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének a mostaninál magasabb pontszáma már sok esetben volt, de ilyen előkelő pozícióban még egyszer sem láthattuk. Orbán kedvező helyezésének alapvetően az az oka, hogy a nagyméretű Fidesz-tábor rendkívüli módon felsorakozik mögé. Más pártok esetében nem figyelhető meg ilyen erőteljes kiállás saját politikusaik mellett. A Fidesz 2,5 milliós támogatói csoportjától 78 pontot kapott, amit a szocialisták 1,5 milliós szavazótáborának 19 pontja ellensúlyoz. Ezen adatok átlagát tovább mérsékli a pártválasztásukban bizonytalanok kritikus véleménye: náluk Orbán 29 pontos. Mivel ma Magyarországon egyetlen politikus sincs, akivel a másik térfélen lévő szavazók is szimpatizálnának, ezért egy nagy támogatottságú párt híveinek karakteresen pozitív véleménye is elegendő ahhoz, hogy valaki listavezető legyen. Ugyanakkor a választóközönség erőteljes megosztottságából és szimpátiáinak egyoldalúságából még az élen lévőknek is meg kell elégedniük az 50 körüli átlagpontszámokkal.

Szili Katalinnak egyenletesebb a megítélése, mint Orbánnak, de az ő szimpátiamutatója is csak közepes értékelést takar. A jelenlegi mezőnyben még leginkább az Országgyűlés elnökének sikerült elfogadtatnia magát a másik oldallal, a Fidesz támogatói számára ő a legkevésbé elutasított kormánypárti személyiség (38 pont). Az MSZP hívei kedvelik, de a tőlük kapott pontszám 0(59) elmarad attól, amivel Orbánt jutalmazták az övéi. A pártpreferenciával nem rendelkezők senkit sem tüntetnek ki nagyfokú szimpátiával. Körükben az első helyezett a házelnök, az általuk kiosztott 43 pont viszont jól mutatja, hogy relatív és nem abszolút a vele kapcsolatos rokonszenv.

A harmadik 45 pontos személy, Sólyom László államfő megítélésének hasonló jellegzetességei vannak, mint Szili Katalinénak. Az egyik táborban - az ellenzékiben - 60 ponttal illetik, a másikban - a kormánypártiban - 36 ponttal. A bizonytalanok körében egy kissé lemarad Szilitől (itt 39 pontos).

Dávid Ibolya MDF-elnök megint veszített népszerűségéből, aminek mértéke ugyan statisztikai értelemben nem jelentős, de egy lefelé tartó trendbe illeszkedik. Az idén eddig tizenegy ponttal lett kisebb a rokonszenvmutatója, ebből öt az utóbbi két hónap vesztesége. Továbbra is a Fidesz tábora áll tőle a legtávolabb, tőlük 33 pont jut neki. A szocialisták körében viszont ő a legnagyobb presztízzsel bíró ellenzéki politikus: 44 pontos.

A lista felső traktusába három miniszter is bekerült. Göncz Kinga külügy- és Gráf József agrárminiszter már hosszabb ideje tagja az élbolynak, Szekeres Imre honvédelmi tárcavezető mostanában került ide. (Szonda Ipsos)

Orbán Viktor
Orbán Viktor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.