Bűnbeesés
Volt egy németországi kereskedő, akinek elutaltak két és fél millió forint előleget a kiszemelt, hétmillióba kerülő kamionra, a kereskedő azonban nem szállította le az autót. A kaposvári család pert indított a német ellen, nyertek is - a per egymilliójukat emésztette fel -, az előleget mégsem kapták vissza, mert a kereskedő a vagyonát átíratta a rokonaira.
A bajt fokozta, hogy az előleget uzsorakölcsönből fizette ki V. Zoltán, s a magas kamattal terhelt részleteket a család nem tudta fizetni. Az uzsorás megszerezte a V. család lakását, így albérletbe kellett költözniük. Mindebbe V. Zoltán és felesége belerokkant.
A riport hatására többen pénzzel segítették a családot. Egy parlamenti képviselő
100 ezer forintot küldött, ugyanennyivel segített az egyik egyetem néhány tanára. Egy vállalkozó 50 ezret postázott. V. Zoltánné egy héttel ezelőtt újra felhívott:
- Meghalt a férjem - mondta sírva. - Nincs miből eltemetni.
Azt ajánlottam, kérjenek segítséget az önkormányzattól.
- Nem akarok köztemetést - ellenkezett az asszony. - Az öreg nem feküdhet bádogdobozban.
Segítséget ígértem, és tájékozódni kezdtem Kaposváron. Mellbevágó hírekhez jutottam. Megtudtam, hogy a 61 éves V. Zoltán november 22-én halt meg, s ugyanazon a napon a feleségét, a 39 éves lányát és a 21 éves lányunokáját a rendőrség lopással gyanúsította meg. A kaposvári rendőrkapitányságon ezt megerősítették. Elmondták, a három nő elismerte: az elmúlt két hónapban nyolc idős embertől összesen
2 millió 600 ezer forintot loptak. A sértettekhez azzal jutottak be, hogy ápolják őket, főznek, takarítanak rájuk. A lopott pénz nagy része eltűnt, a házkutatáskor csak kétszázezer forintot és kétezer eurót találtak meg. Később V. Zoltánné bement a rendőrségre, és viszsza akarta kérni a pénzt, arra hivatkozva, hogy az kell a temetésre. Hozzátette: a lefoglalt pénz amúgy sem lopásból származik, az az ő nyugdíja és a lánya segélye.
Újra felkeresem V. Zoltánnét. Ő a nincstelenségre panaszkodik, meg arra, hogy "hitelből temették el az öreget". Amikor a lopásokra terelem a szót, felcsattan:
- Nem igaz! Csak azért ismertük el a lopásokat, mert az öreg már haldoklott. Azt mondták, ha nem ismerjük be, akkor bent tartanak minket. Inkább beismertünk mindent, és siettünk a kórházba. Fél órával később az öregnek vége volt.
Az asszony lánya és unokája ugyanezt ismételgeti.
- Vagyis semmit se követtek el? - nézek rájuk elképedve.
- Semmit - szól a kórus.
- De hiszen valamennyi sértett felismerte magukat!
Nem felelnek, folytatom:
- Azt mondták, nincs pénzük a temetésre, a rendőrség viszont talált maguknál félmillió forintnyi eurót.
- Gyűjtöttük - sóhajt V. Zoltánné, s még hozzáteszi: - A haragosaink jelentettek fel minket.
- Miért ezzel érvel? - legyintek kedvetlenül. - Miért nem azt mondja, hogy a tehetetlenség lopásba vitte magukat? Látszik, hogy nem igazi trükkös tolvajok maguk, ha azok lennének, nem a közeli házakban loptak volna.
- Nem loptunk - ismétli az asszony, de szavában már nincs meggyőződés.
- A férje tudta, hogy mit csinálnak?
- Nem tudta - feleli.
- Nem is sejtette? Nem a szégyen ölte meg?
- Nem hiszem, hogy sejtette. Azt hiszem, nem sejtette. Azt hiszem.
