Esélyek, remények, konfliktusok
A magyar GDP 1989 és 1993 közti visszaesése csak a második világháború idején tapasztalt veszteséghez mérhető. Az Alföld további relatív leszakadása 1994 óta folyamatos - mind a magyar átlaghoz, mind az EU átlagához képest - ezzel adta meg Békéscsabán a napokban rendezett 4. Alföld Konferencia alaphangját Enyedi György akadémikus.
1994 óta Budapesten kívül mindössze három megye - Komárom-Esztergom, Pest és Győr-Moson-Sopron - helyzete javult az országos átlaghoz képest. A többi 16 megye egyre jobban elmarad az átlagtól. Ezen belül is figyelemre méltó a dél-alföldiek lecsúszása: Csongrád megye 1994-ben hat százalékkal maradt el az átlagtól - 2005-re a lemaradás már 24 százalékra nőtt. Ez idő alatt Békés megye a 12. helyről a 18.-ra csúszott vissza. 1994 és 2005 közt a relatív gazdasági elmaradásban az országban csak Tolna megye előzte meg Békést és Csongrádot.
Enyedi György hangsúlyozta: az Alföldön új típusú, térségen belüli egyenlőtlenségek jelennek meg, amelyek belső feszültségeket gerjesztenek. Az egységes, mindenkit egyformán érintő lecsúszás nem kelt olyan erős konfliktusokat, mint az emberek közvetlen környezetében tapasztalható, növekvő egyenlőtlenség. Az egyik szekcióülésen azt mondták: egymás mellé, mindennapi látótávolságba kerül a lakópark és a szegények gettója - de a kettő között nincs átjárás.
Az Alföld növekvő lema-radásának oka, hogy alig vannak olyan vállalkozások, amelyek a globális gazdaságba illeszkednének. Lengyel Imre, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának professzora arról beszélt: a globális gazdaság már nem régiókban, hanem nagyvárosok és vonzáskörzetük pontszerű hálózataiban működik. Fontos a lakosság, a tőke és a "kreatív osztály" térbeli koncentrálódása. A közgazdászok ezt úgy mondják: növeli a mérethozadékot. Vagyis: az egyre nagyobb és tőkeerősebb vállalkozások a méretük növekedésénél is gyorsabban képesek növelni a profitjukat. Ezek a transznacionális vállalatok nem a saját országukon belül, hanem a Földön bárhol lévő, hasonló csomópontokkal tartanak kapcsolatokat. Periferizálódik minden, ami rajtuk kívül esik. Lengyel professzor szerint mindenki csak magára számíthat: sem az EU, sem Budapest nem fogja az Alföld jövőjét kitalálni. Az Alföld már csak földrajzi, és nem gazdasági egység. Az Alföldön mindössze három olyan város van, amelynek esélye látszik bekapcsolódni a globális folyamatokba: Kecskemétnek azért, mert valójában már Budapest agglo-merációja; Debrecennek és Szegednek az egyetemi tudásközpontok adnak még esélyt.
Lepsényi István, a kecskeméti Knorr Bremse német tulajdonú gépipari cég vezérigazgatója szerint a korszerű iparban nem lehet a technológiai ugrásokat megspórolni. Az Alföldön működő kis- és középvállalkozásoknak a multicégek beszállítóiként volna esélyük bekapcsolódni a nemzetközi gazdaságba. Ez azonban óriási erőfeszítéseket és tőkét kíván a kis cégektől, amelyeket az államnak kellene helyzetbe hoznia a felzárkózás kezdetén és nemzetközi válságok idején. A végtermelő transznacionális vállalatok ugyanis a válság káros hatásaiból annyit há-rítanak át a beszállítóikra, amennyit csak tudnak. Magyarországon mindeddig nem működnek azok a válságtompító rendszerek, munkahelymegtartó támogatások, amelyek megakadályoznák, hogy a vállalkozásoknak az utcára kelljen tenniük a dolgozóikat.
Ladányi János szociológus azzal kezdte előadását, hogy ma kevesebb munkahely van Magyarországon, mint 1993-ban, a rendszerváltozás utáni gazdasági válság mélypontján. A szocialista rendszer válsága akkor elfedett egy mélyebbet és súlyosabbat: a posztindusztriális korszak foglalkoztatási válságát. E két válság együttes hatására erősen polarizálódott a társadalom- és a térszerkezet. Mély és átjárhatatlan szakadék keletkezett a szegények - az önellátó élelemtermelésre még képes családok - és a nagyon szegények között. Ez utóbbiaknak a napi betevő megszerzése is gondot okoz: ők tartósan és valóban nagyon szegények, akik körében már a második-harmadik nemzedék él munkanélküliként, kirekesztettként, esélytelenül. Ladányi szerint most újra kétféle válság torlódik: a gazdasági és a morális tartalékok is elfogytak. A mélyszegények egyre távolabbi és egyre kisebb településekre szorulnak, ahonnan a politika - a gazdaság kivonulása után - a közigazgatást akarja eltávolítani.
A politika most kényszerül visszavonni a rendszerváltozás után nagyvonalúnak, de átmenetinek szánt segélyrendszert - fejtegette Váradi Mónika Mária, az MTA Regionális Kutatások Központja tudományos főmunkatársa. Azzal, hogy a legszegényebbek kiszorulnak a munkából, a társadalomból is kiszorulnak. A leszakadó kisebb településekre a lakáspiac vezérli a mélyszegények csoportjait, akik képtelenek beilleszkedni. Ahol még maradt maradéka az alsó középosztálynak, ott az állástalan szegény alkalmanként napszámban felaprítja a nyugdíjas tüzelőjét. A szolgáltatásért fizetség jár, elismerés, befogadás. Azok a mélyszegények, aki közül már a harmadik nemzedék nem dolgozik, nem hajlandók többé alkalmazkodni ehhez a közeghez. Így tovább roncsolják a helyi kapcsolatok amúgy is gyenge szövetét.
