A második világháború végén heves harcok dúltak Veszprém és Székesfehérvár között: katonák, civilek százai vesztek oda Várpalotán és térségében. A környéken elesett szovjet katonák egy részét Várpalotán, a főtéren hantolták el. Minderre a Thuri tér parkjának szélén lévő - kőfallal, bokrokkal, fákkal körbekerített - temetőben évtizedekig cirill betűs sírkövek emlékeztettek.

- Nem tartottuk szerencsésnek, hogy főterünk egy része temető. Ezért határoztunk úgy, hogy a belvárosban elhantolt szovjet katonák földi maradványait áthelyezzük. Az elesetteknek méltóbb nyughelyet biztosíthatunk a temetőben, ahol emlékoszlopot is állítunk majd - mondja Németh Árpád, Várpalota polgármestere.

A holtak áthelyezéséről tavaly döntött az önkormányzat. Többször tájékoztatták Oroszország budapesti nagykövetségét, amely, mivel a helyszínen is mindent rendben talált, kezdeményezte az orosz kormányzatnál, hogy engedélyezze az exhumálást. Az engedélyt megkapta a város, s a múlt héten elkezdődött a feltárás. A tér érintett részét - kegyeleti okokból - fekete fóliával kerítették körbe, négyzetcentiméterenként vizsgálták át a földet. Hamar kiderült: valóban több száz szovjet katona földi maradványait rejtette a főtér. Néhányat deszkakoporsóban hantoltak el, a holttestek többségének azonban ez sem jutott. Szombat délután, a feltárás utolsó napján kiderült: összesen 287 elesett katona került egykor a tömegsírba.

A városban nem mindenki értett egyet az exhumálással. Többek szerint nem kellett volna bolygatni a múltat, senkit nem zavart a sír ott, ahol már évtizedek óta állt. Internetes fórumokon elhangzottak olyan vélemények is, hogy a jobboldali városvezetés "ideológiai okokból" döntött a holtak áthelyezéséről. Németh Árpád felháborodott ezen a feltételezésen, és azt mondta: a halott katona sehol sem ellenség. Az orosz nagykövetség és a Hadisírgondozó Szövetség pedig - hangsúlyozta Németh Árpád - elismerően szólt arról, hogy a város saját költségén, 6,6 millió forintért maga gondoskodik a holtak méltó elhelyezéséről.

Az elesett szovjet katonák földi maradványai a várpalotai alsóvárosi temetőbe kerültek, de azt, hogy ott pontosan hová, egyelőre semmi nem mutatja a sírkertben. A temetőgondnoktól telefonon tudom csak meg, merre kell keresni az újonnan létrehozott sírt. Esőtől süppedős, agyagos földúton lehet eljutni a temető szélén kijelölt területre. Két vaskaró és bokrok közé feszített nejlon lebeg a szélben szedett-vedett kerítésként. Mögötte a sírhely.

- Ez a fedetlen verem a katonák sírja? - kérdezem a temetőgondnokot, mire ő bólint.

- Ebbe a sírba be lehet látni - mondom a gondnoknak, aki erre feletteséhez irányít. Gyorsan megérkezik Szederkényi Attila, a várpalotai városüzemeltetési igazgatóság vezetője. Együtt nézzük a fedetlen vermet meg a mélyén lévő kupacot.

- Az csak föld. A maradványokat rejtő zsákok a földréteg alatt vannak - nyugtat meg Szederkényi Attila, s a verem mellett sorakozó farostlécdarabokra mutatva hozzáteszi: - Pedig be volt fedve. Biztos az éjjel valaki szétdobálta a tetőt.

Miközben a verem tetejére fektetjük a deszkákat, az igazgató elpanaszolja: a temetőben gyakori a rongálás. Az viszont még őt is meglepte, hogy a félig kész sírt is megbolygatták. A deszkák a helyükre kerülnek, de csak nagyjából fedik be a vermet. Látja ezt Szederkényi Attila is, és a kissé távolabb fekvő gránittömbökre mutat:

- Még huszonhat katona maradványait kell átszállítani, aztán a hét elején helyére kerülhet a fedél. Akkor talán végérvényesen lezárhatjuk a sírt.

Exhumálás