A szavazási dömpingről senki sem hiányozhatott, nem számított nátha, tüdőgyulladás, téli fáradtság. A sorok megteltek jobb- és baloldalon egyaránt - ez a mandátummatematika kiélezett harca.

Az öltönytengerben jól látható jele volt annak, ki az, aki pontosan tudja, hogy a szavazás aktuálisan hol tart - és pontosan miről is szól. A Fidesz oldalán Répássy Róbert, a liberálisoknál Gusztos Péter, a szocialisták székein pedig Göndör István viselte a "fülest", amelyen - képviselői zaj ide vagy oda - pontosan lehetett hallani, hogy az elnök épp hol tart és mit bocsát szavazásra. Legalább egyvalaki jó, ha tudja. A frakciótagoknak elég volt ezúttal is csak a karmestereket figyelniük, a helyes gomb megnyomását ők kiabálták be szokás szerint.

Pikáns, hogy a frakciófegyelmet az MDF-nél épp az a Lengyel Zoltán felügyelte, aki nemrég ült csak át, pontosabban, nemrég ült csak be a konzervatívokhoz; ezzel megmentve a képviselőcsoportot a feloszlatástól. Lengyelnek ugyanis szabad mandátuma van, vagyis az MDF-ben épp az a frakciótag mutatta a többieknek, hogy melyik gombot kell nyomni, akinek egyedüliként joga volt azzal akár ellentétesen is szavazni.

Szocialista oldalon dupla biztosítást alkalmaztak: Göndör István frakcióvezető-helyettes bemutatta a jelet, Tóbiás József frakcióigazgató pedig mindkét irányba elkiáltotta: igen vagy nem. Kétszer is. Biztos, ami biztos. Tóbiáson nagy volt a nyomás, nem is tudott ülve maradni - a voksolások alatt fel s alá járt az övéi között. Hátha valaki nem figyel.

Hiába azonban a marokszámra beszedett Negro cukorka és a kávédopping, bizony a karmester hangja is megremeg olykor. Így történhetett meg, hogy Tóbiás kétszer is elnézte Göndör kézmozdulatát, és igen helyett nemet kiáltott. A lelkes szocialisták pedig benyomták. "Nem baj, a lényeg, hogy a főszámok megvannak" - szólt egy hang a hátsó sorokban.

Két frakciókarmester: Tóbiás József és Lengyel Zoltán