- Ez az, amitől lassan megőrülünk, a füst, a korom meg a zaj - panaszolja Koncsik János nyugdíjas kőművesmester. Korábban tanárnőként dolgozó, szintén nyugdíjas felesége azt mondja: azért építettek házat tizenhét évvel ezelőtt épp a szolnoki kertvárosban, mert nyugalomban akarták eltölteni idős éveiket. Akkor még nem sejtették, hogy szomszédjuk, aki aktív éveiben hivatásos katonaként kereste kenyerét, nyugállományba vonulása után kovácsmesternek áll. Reggeltől késő délutánig kerítéseket, díszelemeket, csillárokat formál kisebb-nagyobb kalapácsütésekkel, miközben a fújtatóban izzik a parázs, s a kéményből gomolyog a füst.

- Néhány évvel ezelőtt jelentette be a szomszédunk fémalakítás, porkohászat és fémmegmunkálásra a vállalkozását. Ezzel kapcsolatban kaptunk is egy körlevelet az önkormányzattól, hogy emelünk-e ellene kifogást. Nem emeltünk, azt hittük, egyfajta hobbiként végzi majd ezt a tevékenységet - idézi fel a kezdeteket Koncsik János. Akkor még jó viszonyban élték napjaikat, szóba elegyedtek egymással, megvitatták a világ dolgait. A szomszéd azonban egyre több megrendelést kapott, sokszor már reggel fél nyolckor beizzította a kovácsműhelyt, s előfordult, hogy este hatkor még a műhelyben dolgozott.

- Aki hallott már kovácsot az üllőn dolgozni, elképzelheti, mit jelent az állandó kalapácsolás, egy idő után már olyan, mintha az ember fejében pendülnének az ütések - panaszolja Koncsik Jánosné. Hozzáteszi: nemcsak a folyamatos zaj okoz problémát, hanem a kertjükben lecsapódó pernye és korom is. Koncsikék úgy vélték: efféle tevékenységet nem lehet lakóövezetben megengedni, ezért panasszal fordultak a szolnoki önkormányzathoz, a jegyzőhöz, a környezetvédelmi felügyelőséghez, a tűzoltósághoz, vagyis szinte valamennyi olyan testülethez, amelytől segítséget reméltek.

Csakhogy a zaj- és porszint- mérések nem támasztották alá az ő álláspontjukat. Hosszas panaszáradatukkal az idén elérték, hogy a szomszéd írásbeli nyilatkozatot tett: csak délelőtt dolgozik a fújtatóval, délutánra igyekszik csendesebb és füsttel nem járó munkafolyamatokat tervezni.

Török István, a kovácsoló szomszéd csak legyint, amikor Koncsikék panaszával megkeresem.

- Semmi se jó nekik. Elbontottam a műhely egy részét, aztán alacsonyabbra visszaépítettem, szigetelt ablakokat szereltettem be, a palatető alá hangszigetelő réteget húztam - sorolja. - Reggel fél nyolcnál előbb sosem kezdek dolgozni, és délre általában be is fejezem: megszoktam, hogy ilyenkor ebédelek. Délután inkább hajlítgatok, apróbb javításokat végzek, hogy ne zavarjam a nyugalmukat. De egyre inkább úgy tűnik, csak akkor nyugodnának meg, ha végleg felszámolnám a műhelyt, ám erre én nem vagyok hajlandó - mondja az ötvenes éveiben járó férfi. Szavai szerint a viszonyuk egy éve romlott meg, de hogy miért, annak pontos okára ma sem emlékszik.

A két, egymás mellett élő család tagjai, úgy tűnik, immár a "kákán is csomót keresnek", s nem képesek normálisan egymás mellett élni. Amikor Törökék kutyája átugrott Koncsikék udvarába, és kitört emiatt a ribillió, Török István alacsony feszültségű áramot vezetett a saját kerítésébe, ami "megcsípi" a kutyát, ha szökni próbálna. Koncsikék szerint viszont Török Istvánnak nincs joga a kerítésrészbe áramot vezetni, mert azzal esetleg az ő testi épségüket is veszélyezteti. Vita kerekedett abból, hogy Törökék tujái belelógtak Koncsikék ereszébe - ekkor a szomszéd gyakorlatilag "lefejezte" a saját tujáit. Később viszont Török István szólt a tűzoltóknak, hogy Koncsikék téli tüzelőnek való farakása túl közel esik az ő portájához - a tűzoltóság odébb is helyeztette a halmot.

Az idős házaspár akár el is költözne már, de házuk egy kovácsműhely tőszomszédságában nem igazán vonzó az amúgy is pangó lakáspiacon. Most azt fontolgatják: birtokvédelmet kérnek, s bíróságon keresik az igazukat. Az ügyvédi díj, a szakértők gázsija és a perköltség azonban súlyos százezrekbe kerül, s a nyugdíjas házaspárnak egyelőre nincs erre pénze.

Marad tehát a békétlenség. Ami ebben az ügyben biztos: a füstös korom hamarabb festi szürkére a frissen lehullott hótakarót is.