Kalandtúra

Ha valaki azt mondja, hogy egy celeb miatt bomlik majd fel a kormánykoalíció, a politikai képtelenségekhez szokott magyar ember is hitetlenkedve vakarja meg a fejét. Márpedig Horváth Ágnes élete akkor gyorsult csak fel igazán, miután májusban elhagyta a talán legkényesebb tárca, az egészségügyi miniszteri székét.

Augusztusban beválogatták a TV 2, A sztárok a fejükre estek címmel indított afrikai kalandtúrájába, ami nyilvánvalóan csillapíthatta az előző nagy kaland utáni csalódást, még akkor is, ha nemrégiben egy bátorságpróbán kiesett: fűszerezett sült skorpiót kellett volna ennie, vagy 15 másodpercig szemezhetett volna egy élő skorpióval. Lám, akiben annyi kurázsi volt majd az egész orvostársadalommal szemben, ez nem ment neki.

De a történetben nem ez a legérdekesebb. Az a fiatalasszony, aki tavalyi esküvője idején még hiába fordult kéréssel a nyilvánossághoz, hogy legalább e számára jeles nap legyen nekik is szent - a TV2-beli szereplésével rokonszenvesebbé vált. A show honlapján az egyik hozzászóló egyenesen azt írta, hogy "valami nagyon nem volt rendben a kieséssel", de mások is megjegyezték, hogy Horváth Ágnes viselkedésében, hozzáállásában nem volt semmi kivetnivaló. Jellemző például, hogy társai közül a búcsúnál valaki megjegyezte: "Akkor most ki fog mosogatni?..."

Mindez nem csupán azért figyelemre méltó, mert kormánytagból ritkán lesz mosogató celeb, hanem azért is, mert láthatjuk, hogy néhány hónap és egy más szerep mekkora varázslatra képes. De ne engedjünk a könnyű következtetésnek, miszerint az egész politikai elitre ráférne egy afrikai kalandtúra - maradjunk inkább Horváth Ágnes "otthonánál", a Szabad Demokraták Szövetségénél, amely immáron hónapok óta szintén egyfajta kalandtúrán vesz részt, igaz, idehaza. Napról napra bizonyítják, hogy bár a koalíción túl is van élet, de az se könnyebb, mint a koalíción belüli. Szerepek, szempontok és érzelmek forgatagában szédültek el politikusai, olyannyira, hogy maradék híveik sem látnak már tisztán - kik, mit, miért és mikor akarnak. Először Kóka János, még mint elnök, lépett, amit akkor Fodor Gábor tartott elhamarkodottnak, majd új elnökként Fodor volt túl határozott, hogy a "kemény mag" nyomására hátrálásba kezdjen. A kormánnyal folytatott költségvetési tárgyalásokon állítólag ismét fordult a kocka, Kókáék voltak az elégedetlenebbek, a Fodorhoz közelállók vélik úgy, hogy a három feltétel teljesítése ebben a helyzetben elég az igenjeikhez.

Körhintában ülve az igazság is "forgandó", ezért tartózkodnánk attól, hogy állomásonként megítéljük a jó és rossz pontokat. A baj inkább azzal az érzéssel van, amely akarva-akaratlanul megérinti az embert. Például akkor, amikor egy párt húszéves jubileumát egytől egyig elkerülik még azok a volt vezetők is, akik a frakció padjaiban ülnek.

Horváth Ágnes mindenesetre egy buta bátorságpróbán most kiesett.

A kormány meg bennmaradt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.