A köztévé is bírálja a médiatörvény tervezetét

Száztíz oldalas dokumentumban elemzik a Magyar Televízió szakértői az új médiatörvény tervezetét. A munkaanyag náluk is megbukott.

A politikai befolyás erősödésétől és az anyagi kiszolgáltatottságtól félti leginkább a közmédiumokat a Magyar Televízió vezetése. A csatorna szakvéleménye egyenesen az Alkotmánybíróság 1992/37-es számú határozatára hivatkozik, amely szerint az alaptörvény megköveteli a rádió és a televízió szabadságát az államtól és az egyes társadalmi csoportoktól. A médiatörvény tervezete által nagyhatalmúra "tervezett" közszolgálati tanács - ez dolgozná ki a közszolgálati stratégiát, továbbá megkötné a finanszírozási szerződéseket a közmédiumokkal, és döntő befolyása lenne az egyes intézmények büdzséjének alakulására - nem tekinthető függetlennek, mert tagjait a pártok jelölnék - áll az MTV szakvéleményében. A közcsatornák élére kerülő vezérigazgatók pedig többszörösen kiszolgáltatottak lennének a pártok által választott irányító és felügyelő testületeknek. A köztévé bírálata számos ellentmondásra és ésszerűtlenségre hívja fel a figyelmet a törvénytervezetben; ilyen a közcsatornák kereskedelmi tevékenységének szerintük indokolatlan mértékű korlátozása vagy a munka törvénykönyvével való sokszoros összeütközés.

Az RTL Klub a jövőbeni médiahatóság valamennyi versenyfelügyeleti jogkörét törölné, mondván: feleslegesen terhelné meg az ország büdzséjét egy újabb, a versenyhivataléhoz hasonló szakapparátus kiépítése. A szolgáltatók által fizetendő díjakat és főként a bírságokat indokolatlanul magasnak tekintik, főként hogy a tervezet jogorvoslatra csak minimális lehetőséget biztosítana az eljárás alá vont szolgáltatóknak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.