Tilos pofozni, de senki sem tudja

A gyerekeket döntően "belülről" éri az erőszak, vagyis leginkább családon belül, ismeretségi körben szorulnának védelemre. Magyarország az elsők közt fogadta el a testi fenyítés teljes tilalmát, ám erről szinte senki nem tud.

"A gyerekek körében egyre gyakoribb az agresszió, egyre több gyermek lesz áldozata vagy elkövetője bűncselekménynek. Az esetek többségében csonka családban élő, halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekről van szó, akik előtt nincs követhető felnőtt példa, de megfelelő szülői nevelési módszerek, értelmes, védő szabályok sem segítik a helyes magatartási normák betartását" - ezen tapasztalatok alapján rendvédelemben jártas szülők járőröznek Pakson, az egyik általános iskola környékén, és mediátorként segítik a problémakezelést.

Az "iskolai rend őrei" megfékezik a békétlenkedőket, rendreutasítják a randalírozókat, feltárják a konfliktus természetét, közvetítenek a felek között, miközben partnerként kezelik a gyerekeket. Az első programok egyike, amely segíthet hazánknak abban, hogy mind a gyerekek, mind a felnőttek megtanulják: kezelni lehet és kell is a konfliktushelyzeteket. A Gyermeki Jogok Világnapja alkalmából Herczog Mária, szociológus, az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának magyar tagja egy konferencián arról beszélt: végre el kell oszlatni azt a súlyos tévedést, hogy az erőszaknak, főképp iskolai atrocitásoknak az oka az lenne, hogy a gyerekeknek túl sok a joguk.

- Épp ellenkezőleg, a magyar gyerekek európai viszonylatban is megdöbbentően keveset tudnak a jogaikról. Egy 26 európai országot érintő felmérés szerint Magyarország volt az egyetlen, ahol a válaszadók többsége nem tudott a speciális gyerekjogok létezéséről sem - mondja a szociológus, aki szerint annak ellenére, hogy mi csaknem három éve, Európában az elsők között fogadtuk el a testi fenyítés teljes tilalmát, erről sem tud szinte senki semmit. Sem a gyerekek nincsenek tisztában jogaikkal, sem a családok, sem a pedagógusok.

Nincsenek statisztikák. Hogy is lennének, amikor sem az intézményi, sem a családon belüli erőszak nem derül ki a rendőrségi, ügyészségi, bírósági adatokból. Így a szakemberek is csak becslésekre hagyatkoznak. A Kriminológiai Intézet egy korábbi felmérése alapján azt mondják: minden egyes feljelentésre 24 másik, titokban maradó eset jut, szemben a fejlett világban becsült tízzel. Nálunk ugyanis nincs megfelelő képzés: a védőnők, az orvosok, a tanárok, s még a szociális munkások sincsenek felkészítve arra, hogy időben fölismerjék a problémát. Az áldozatok pedig gyakorta azt sem tudják, hogy joguk van segítséget kérni.

Herczog Mária szerint mindezek mellett bizonyos, hogy a gyerekeket "belülről", a családból lényegesen több erőszak, fizikai és lelki atrocitás éri mint kívülről. Igaz viszont az is - teszi hozzá a szociológus -, hogy ha valaki otthon szeretetet és védelmet kap, sokkal kisebb eséllyel válik áldozattá vagy elkövetővé.

- Jellemző, hogy azok a gyerekek és fiatalok, akik érzelmileg kiszolgáltatottak, sokkal könnyebben kerülnek konfliktusba, vagy válnak erőszak áldozatává, elkövetőjévé. S mindig a legsebezhetőbbek lesznek a "kiszemeltek", akik még segítséget sem mernek kérni - állítja a szakember.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.