Költségvetési tili-toli az SZDSZ-ben

A jövő évi költségvetés támogatásáról vagy elutasításáról foglalhat állást mai, rendkívüli ülésén az SZDSZ "parlamentje", vagyis az országos tanács (ot), illetve az azt követően ülésező "kormánya", tehát az ügyvivői testület (üt). Arról már a múlt heti ot-ülésen, majd az azt követő frakcióülésen is éles vita alakult ki, hogy a párt politikai irányvonalából milyen döntésnek kellene következnie, egyáltalán: van-e irányvonal, s ha van, akkor hányféle.

A vitára aligha tehet pontot az ot - már csak azért sem, mert végső soron nem ők nyomnak gombot, hanem a képviselők.

- Valóban volt olyan szándék, hogy az országos tanács konkrét döntést hozzon a költségvetésről, de ez sértené a képviselők szuverenitását, ezért valószínűleg csak állásfoglalás várható, ami persze orientálhatja a frakciótagokat is - nyilatkozta lapunknak Szent-Iványi István, az ot elnöke. Ő szeretné, hogy az SZDSZ stratégiai döntéshozó testülete világos helyzetet teremtsen, főleg, miután sokan "erős fenntartásokat" fogalmaztak meg a büdzsével kapcsolatban.

Információnk szerint nem lesz jelen Horn Gábor és Kóka János frakcióvezető (Kóka külföldön tartózkodik), illetve Pető Iván sem. Pető távolmaradása önmagában nem újdonság, mivel a korábbi pártelnök már régóta nem vesz részt közvetlenül a politikai döntésekben. Pető Iván jó ideje követhetetlennek tartja a párt politikai irányvonalát: a szakértői kormány szerinte blöff volt, a parlamentet nem oszlatták fel (erről az MDF kezdeményezésére szavaztak, szeptemberben), a költségvetést pedig előbb elutasították, majd Fodor Gábor a világválságra tekintettel támogatandónak mondta, azóta viszont többen ismét az elutasítást képviselik. Márpedig a döntés szerinte viszonylag egyszerű: együttműködnek az MSZP-vel vagy sem. Ha igen, szavazzák meg a költségvetést, ha nem, kezdeményezzék a parlament feloszlatását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.