13 százalék és a 13. havi bér

Túllépi a tűréshatárt a közszféra egészét érintő kormányzati megszorító csomag - hangzott el a SZEF hétvégi, rendkívüli kongresszusán. A küldöttek hét pontban összegezték tiltakozásukat.

Feszült légkörben tartotta rendkívüli kongresszusát szombaton a közszférában szerveződő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma. A közszolgák úgy érzik, a válság miatt kialakult helyzet kedvezőtlen hatásainak mérséklésére tervezett megszorítások vesztesei ismét a köztisztviselők, a közalkalmazottak, a szolgálati viszonyban állók és a nyugdíjasok lennének. Keményen fogalmaztak a csaknem 700 ezer közszolga érdekeit képviselők, hiszen - a rendszerváltozás óta először - jövőre nem nő, hanem nominálisan csökken a fizetésük. A jövő évi béremelés törlése és a 13. havi illetmény felfüggesztése miatt 13 százalékkal lesz kevesebb a bérük. A küldöttek is megerősítették, hogy indokolt volt az egységes közszolgálati sztrájkbizottság működésének felújítása.

Varga László, a konföderáció és a sztrájkbizottság elnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy a válság várható veszteségeit kizárólag a munkavállalókra terhelik. Szerinte igaz, hogy a válságot külső körülmények okozták, de a hazai helyzethez hozzájárult, hogy
a reakcióképességünk nem olyan, mint amilyennek lennie kéne. Amíg a politikai elit nem képes a "minimumkonszenzusra", s megosztja a társadalmat, addig megosztja a szakszervezeteket is - hangsúlyozta, utalva arra, hogy bár november 29-ére a többi konföderációval közös demonstrációt hirdettek, a tüntetésen várhatóan döntően a közszolgák képviselői lesznek ott.

A vitában felszólalók közül többen, így például Szabó Endre, a SZEF tiszteletbeli elnöke is leszögezte, hogy "túllépi azt a határt" a közszféra egészét érintő kormányzati megszorító csomag, amit még a válságra való hivatkozásként el lehetne fogadni. Ugyanakkor elismerte, hogy az ország nehéz helyzetben van, a szakszervezetek is súlyos kihívásokkal néznek szembe. A kihívásokra a realitásokon nyugvó markánsabb érdek-képviseleti politikával kell reagálni. Az egyébként szükséges, határozott tiltakozást a törvényes keretek között kell megszervezni - tette hozzá.

A küldöttek hét pontban foglalták össze tiltakozásukat. Egyebek közt követelik, hogy közfeladatot csak közintézményben, közszolgálati jogviszony keretében foglalkoztatott dolgozókkal lehessen ellátni. Követelik a közszolgálati intézmények privatizációinak leállítását és az eddigiek felülvizsgálatát. Elfogadhatatlannak tartják ugyanis, hogy az állam kibújjon kötelezettségei alól, és ne teljesítse alapfeladatait. Kiállnak a 13. havi illetmény megtartásáért, amely nem jutalom, hanem a közszolgálati bérrendszerek és a közszolgák éves keresetének része. Elvárják, hogy a juttatást a közszférából önhibájukon kívül kiszervezett, de továbbra is közfeladatot ellátó dolgozók ezentúl is megkapják, s azt is, hogy a teljes összegű 13. havi nyugdíj is megmaradjon.

Incidens zavarta meg az egyébként is feszült légkörű kongreszszust. Kiderült ugyanis, hogy a tanácskozás zárt ajtók mögött tartott részét - amelyen az alapszabály módosítása volt napirenden - előzetes bejelentés nélkül videó- és hangszalagra rögzíttette az EDDSZ elnöke. Cser Ágnes a kifogásra úgy reagált: szükség van arra, hogy a tagság megismerje, mi zajlik a zárt ülésen. A kongresszus küldöttei többségének azonban az a véleménye, hogy a SZEF-nek ugyan nincsenek titkai, de etikátlan, hogy Cser nem jelezte előre, mire készül. Úgy tudjuk egyébként, hogy éppen az EDDSZ tagjai jelezték a kongresszust levezető elnöknek a videofelvételt, akik a nyilvánosság számára zárt - de nem titkos - ülés szavazásán nem az elnökükkel voksoltak. Attól tartanak ugyanis, hogy Cser utólag "előveszi" őket. Az alapszabály módosítására egyébként azért került sor, mert az EDDSZ elnöke bejelentette: beindítja azt a procedúrát, amelynek célja, hogy szervezete tulajdonrészét bejegyeztesse a szakszervezeti ingatlanokra. A SZEF alapszabálya eddig úgy rendelkezett, hogy a szövetség vagyona egy és oszthatatlan. (K. J. E.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.