Papírforma a zsidó kongresszuson

Bejött a papírforma: bár a Mazsihisz által meghirdetett Magyar Zsidó Kongresszus létrehozását némelyik szervezet heves tiltakozással fogadta, maga az alakuló ülés különösebb szócsaták nélkül zajlott.

Elhatárolódó nyilatkozatok és közlemények vezették fel a Magyar Zsidó Kongresszus megalakulását. A távolmaradásukkal tiltakozók elsősorban azt kifogásolták, hogy a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) tanácsadó testületeként életre hívott, ám döntési jogkörrel nem rendelkező szerveződés alkalmatlan egy új, demokratikus alapokon nyugvó érdekképviselet megteremtésére.

A zsidó közélet nagyobb része azonban a kongresszusi részvétel mellett határozott: úgy hatvan zsinagógai közösség, vallásos és nem vallásos szervezet száznál is több képviselője jelent meg vasárnap délelőtt az ülésen. Akadtak köztük kevésbé ismert formációk. A megnyilvánulások alapján legalábbis valószínű, hogy sokan most először találkoztak például a Szenvedélybetegeket a Leszokásban Támogató Egyesület Vallásos Lisztérzékenyek Köre nevével.

Weisz Péter, a KDNP-s izraelita műhely vezetője Szabó György fideszes önkormányzati képviselő társaságában, különleges látványt nyújtó menórás-Dávid-csillagos nyakkendőben érkezett. Kérdésünkre, hogy hol lehet ilyet kapni, közölte: Jeruzsálemben. Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke a HVG legutóbbi számában kijelentette, hogy a "KDNP-nek - aligha véletlenül - csak olyan embereket sikerült találnia, akiket a saját zsidó kisközösségükben páriaként kezelnek". Weisz Péter erre így reagált: "Nézeteltérés volt közöttünk arról, hogy egy vallási vezetőnek szabad-e dolgoznia nagy vallási ünnepen. Megértem a sértettségét, de nem kívánok foglalkozni a nyilatkozatával. Más a stílusom."

A felszólalásokból hamar világossá vált, hogy meglehetősen szerteágazó elképzelések élnek a Magyar Zsidó Kongresszus küldetéséről. Feldmájer Péter szerint az a fontos, hogy "tudjunk egymással beszélni", mások inkább az antiszemitizmus elleni közös fellépést preferálták volna, vagy azt, hogy a nem vallásos zsidók is beleszólhassanak a döntésekbe. Másfél óra múltán egy hozzászóló megjegyezte, hogy az addig eltelt időben csak "gyúrtuk a semmit".

A szünet után némileg felpörögtek az események, igaz, a szavazások a kívülálló számára kevés izgalmat tartogattak. Hiszen - az előre lefektetett alapelveknek megfelelően - a kongresszusnak is ugyanazok a vezetői, akik a Mazsihisznek: az elnök (Feldmájer Péter) és az ügyvezető igazgató (Zoltai Gusztáv). A szavazások után kellett volna jönnie az érdemi résznek, nevezetesen annak a korábban már megpendített témának, hogy a kongresszus milyen célokat fogalmaz meg, és milyen szerepet kíván betölteni. Csakhogy a majdnem ötórás tanácskozás mindenkiből kivette az erőt, egyébként is, a küldöttek harmada addigra már távozott. A vitát elnapolták, a válaszokra jövő év februárig kell várni: legközelebb akkor ül össze a Magyar Zsidó Kongresszus.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.