"Egy lépés tettünk előre, és sok van hátra"

A szombati révkomáromi szlovák-magyar kormányfői munkatalálkozó után Gyurcsány Ferenc lapunknak azt mondta: csak a következő napok, hetek mutatják meg párbeszédük, közös nyilatkozatuk valódi értékét. Az videointerjú teljes szövege a www.nol.hu weboldalon található.

Mindenkinek el kell végeznie a saját házi feladatát
Mindenkinek el kell végeznie a saját házi feladatát

- A révkomáromi munkatalálkozó után megállapíthatjuk-e, hogy legalább apró előrelépés történt a szlovák-magyar kapcsolatok oldásában?

- Egy lépést tettünk előre, és sok van hátra. A munkatalálkozó után talán jobban értjük egymást, ami csupán előfeltétel, mert a párbeszéd is fontos, de annak értékét majd az dönti el, milyen cselekvés következik.

- Hasonlóan vélekedett szlovák partnere is, aki szerint azért volt fontos a tárgyalás, mert mindkét fél a nevén nevezte saját véleményét és gondjait. Ezek viszont jó ideje ismertek, akkor vajon mi az előrelépés?

- Valóban, ha csak ennyit tennénk, akkor az nem lenne elég.

- A két kormányfő közös nyilatkozatából kimaradt a dunaszerdahelyi rendőrattak ügye. Robert Fico szombaton és előtte is úgy vélekedett, neki ebben semmi dolga. Aki úgy érzi, sérelem érte, forduljon a szlovák rendőrség illetékes felügyeletéhez, illetve a pozsonyi ügyészséghez. Mit tesz, mit tehet mindezek ismeretében Budapest?

- Én úgy gondolom, hogy ha két szomszédos ország viszonylatában az egyik azt kéri, hogy legyen vizsgálat, akkor uniós tagországok, partnerek és barátok közt az a legkevesebb, hogy ezt elvégzik, és az eredményről tájékoztatnak. Mi továbbra is ezt várjuk, mert az, hogy a szlovák legfőbb ügyész miként nyilatkozik a pozsonyi parlamenti bizottság ülésén, számunkra nem elég. A következő napok döntik el, mi lesz az ügy szlovákiai vége: folyik-e egyáltalán vizsgálat, s megkapjuk-e annak eredményét, vagy nincs ilyesmi. Ennek ismeretében Magyarországnak el kell döntenie, hogy milyen politikát folytat tovább ebben az ügyben. Néhány napot még várunk, s ha addig sem jön válasz arra, hogy jogszerű és arányos volt-e a szlovák rendőrség fellépése, akkor nemcsak a kormánytagokkal, hanem a parlamenti pártokkal is egyeztetni fogunk további lépéseinkről.

- Neuralgikus pont a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma is, amelynek tevékenységét Pozsony bírálja. Közeledtek-e ebben a kérdésben az álláspontok?

- Négyszemközt és a tárgyalóküldöttségek ülésén is beszéltünk erről, mégsem közeledtek az álláspontok. Mi továbbra is azt hangoztatjuk, hogy ha Európában parlamenti képviselők létrehoznak egy regionális fórumot, akkor nehezen tudjuk értelmezni, mi ebben a baj. Sok ilyen fórum létezik külföldön. Egyébként nem tudok arról, hogy más ország kifogásolná a fórum tevékenységét.

- Pozsony viszont rosszallását fejezte ki, amit parlamenti határozatban is megerősített.

- Indokolatlan az ilyen erős felháborodás. Ráadásul a magyar-szlovák alapszerződés rögzíti, ha akadnak vitás kérdések, akkor üljünk le és tárgyaljuk meg. Beszélni kell bármilyen kérdésről, s csak ezek sikertelensége után következhet a partnert elítélő határozat. Pozsony ebben az ügyben erről megfeledkezett.

- Nem közeledtek az álláspontok abban sem, hogy mik a jelenlegi fagyos kapcsolatok fő okozói. Milyen érvek hangoztak el most?

- Szlovákia a fasizmus és a neonácik elleni küzdelem élharcosaként tünteti fel önmagát. E küzdelem is fontos. Ha huszonnyolc ember valamilyen maskarában masírozik, s ha úgy gondoljuk, hogy ez veszélyes, fel kell lépni ellenük. De a huszonnyolc emberrel szembeni küzdelem, bármennyire is fasisztoid a megjelenésük, nem helyettesíti az összehasonlíthatatlanul nagyobb társadalmi veszélyt és kockázatot hordozó nacionalizmussal szembeni fellépést, amely nem az utcán grasszál, hanem sokunk érzése szerint Szlovákiában ott kopogtat a kormány politikai ajtaján, sőt már átlépte azt a bizonyos küszöböt. Sokan úgy látjuk, hogy a jelenlegi kabinet nemcsak flörtöl, hanem már eljegyezte magát a nacionalizmussal.

- Robert Fico viszont minderre azzal vág vissza, hogy Magyarországon nem tudnak elbánni a szélsőséges csoportokkal, amelyek immár Szlovákiába is exportálják a fasiszta eszméket.

- A magyar kormány már nem sokat tehet, hiszen egyértelműen elítéltük a szélsőséges nézeteket, a kormány és a parlament sosem flörtölt ilyen csoportokkal. Magyarországon a rendszerváltás óta kényesen védjük az alapjogokat, a szólásszabadságot és a gyülekezés szabadságát. Az államfő mint volt alkotmánybírósági elnök, alapjogvédő mentalitást képvisel. Jómagam újabb kezdeményezésekkel fogok élni, hogy szabályozzuk felelősségteljesebben a nemzeti és más kisebbségi közösségek sérelmére elkövetett cselekményeket, mert ez a probléma már nem Magyarország belügye, hovatovább regionális, európai üggyé tornyosulhat. Meg kell értenie minden illetékesnek, hogy a jelenlegi szabályozásnak vannak árnyoldalai. Az érem egyik oldala az, hogy védi a szabadságot, másrészt viszont bizonyos csoportosulások úgy vélik, hogy nekik mindent szabad. Arra kérek mindenkit, gondoljuk végig, nem lehetne-e a jelenleginél jobb jogi normánk. Ne lehessen Magyarországot azzal vádolni, hogy exportálja a szélsőséges ideológiákat.

- Szlovák partnere először jelentette ki egyértelműen: igyekszik elérni koalíciós partnerénél, hogy ne sértegesse a magyarokat. Minősíthető ez apró előrelépésnek?

- Önmagában nem az a kérdés, hogy Robert Fico szembefordul-e Ján Slotával és pártjával. Ez a legkevesebb. Én szombaton átadtam szlovák kollégámnak egy többoldalas, angol nyelvű összeállítást Ján Slota 2008 májusa és szeptembere között elhangzott kijelentéseiből. Amikor belenéztem ebbe az anyagba, nagyon rossz érzés fogott el. Elképesztő, hogy Európában egy politikus ilyeneket merjen mondani, s a pártja benne lehet az egyik uniós tagország kormányában. Ez abszurd.

- Vendéglátója is azt hangoztatta, hogy a legitim választások alapján megalakított kormány összetételébe sem Brüsszel, sem Washington, sem Moszkva, sem Budapest nem szólhat bele. Mit válaszolt neki?

– Azt, hogy a koalíciós pártok megválasztása a miniszterelnök felelőssége. Ennél van még nagyobb probléma is. A jelenlegi szlovák kabinet mércéje kisebbségi ügyekben az, hogy nem csökkentek a jogaik. Sokak szerint igen, ám Európában a progresszív politikus csak azzal törődhet, hogy javult-e a kisebbségek helyzete. Márpedig a szlovákiai magyarságé nem javult. Tarthatatlan, hogy a magyar kormányfőnek azért kell küzdenie, hogy a szlovákiai gyermek az anyanyelvén mondhassa és írhassa Dunaszerdahelyt vagy Pozsonyt.

– A tárgyalás egyik pozitívuma az, hogy Robert Fico a felvidéki magyar iskolák tankönyveinek kapcsán olyan kompromisszumot említett, amely majd állítása szerint minden félnek megfelel. Létezik ilyen egyezség?

– Alkudozni magyarságunk legalapvetőbb tényeiről és jogairól nem lehet. Az, hogy én az anyanyelvemen mondhassam vagy írhassam városok, falvak, folyók, patakok, hegységek nevét, s így szerepeljenek a szlovákiai magyar tankönyvekben, nem alku kérdése. Önfeladás lenne, ha csak azt igényelnénk, hogy szlovákiai tankönyvekben a tanulók anyanyelvén lehessen írni földrajzi neveket. Azt kell igényelni, hogy szabadon lehessen használni a szomszédos ország tankönyveit is. Nálunk a szlovákiai, odaát pedig a magyarországi kiadványokat, legalább segédtankönyvként.

– Mikulás Dzurinda volt szlovák kormányfő közvetlenül a tárgyalás előtt arra szólította fel önöket, hogy ne tereljék el a közvélemény figyelmét a pénzügyi válság következményeiről, amelyek különböző mértékben ugyan, de mindkét országot érintik. Ne a nacionalista indulatokat szítsák, hanem a valós problémák megoldásáról egyeztessenek. Mi a válasza erre?

– A válság okozta gondok is közös cselekvésre ösztönöznek bennünket, de a volt szlovák kormányfő vélekedése félrevezető, mert a nacionalizmus is súlyos gond. Ráadásul úgy tekint erre a problémára, mintha egyenlő lenne a felelősségünk. A tényleges helyzet az, hogy a magyar kormány ádáz ellensége minden szélsőséges és radikális nézetnek, a nacionalizmusnak. Mikulás Dzurinda és utódja, Robert Fico nem tanúsít ugyanilyen határozottságot. Mindenkinek el kell végeznie a saját házi feladatát. Én ezt megteszem, mert demokrata vagyok, s tudom, hogy nem lehet játszani sem a nacionalizmussal, sem a fasizmussal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.