Öt világbajnok gyerek havi nyolcvanezerből

A 41 éves csepeli Veres Istvánné azzal a kínzó problémával kénytelen szembenézni, hogy gyerekei egyvalamiben mindenki másnál jobbak. Ez a kick-box. Veresnének öt gyermeke van, s mind az öt világbajnok a saját korosztályában.

Ám a versenyeztetés sokba kerül.

Az asszony egyedül neveli gyermekeit, alkalmi munkákból él, havi nyolcvanezer forintos jövedelme arra sem elég, hogy rendesen megetesse a családját. Pedig nem lenne mindegy, mi kerül az asztalra, hiszen élsportolókat kell etetnie. Veresné széttárja a karját, és annyit mond, már látja, legfőbb tragédiája, hogy gyerekei tehetségesek. Saját erőből már évek óta nem tudná finanszírozni sportkarrierjüket. A jövő bizonytalan. A közelmúlt viszont gyötrelmes rémálom volt. Fizetési felszólításokkal, kiköltöztetési határozatokkal, a szolgáltatások kikapcsolásának állandó fenyegetésével.

Öt világbajnok gyermek. Három fiú és két lány. Beáta 21, Richárd 17, Alex 15, Mercédesz 13, Roland 9 éves. Richárd fertőződött meg közülük elsőként a karate, a kungfu, a tékvandó és a muay thai mozgásanyagát elegyítő kick-boxszal. Asztmás volt, fulladt, orvoshoz kellett futkosni vele. Négyéves volt, amikor kivették az orr- és a garatmanduláját. Az orvosok azt javasolták, sportoljon, és majd helyrejön. A gyerek Jackie Chan és Bruce Lee filmjeit bámulta odaadóan.

- Akkor Pesten laktunk - meséli az anya -, elvittem Ricsit az edzésre. Három hónap múlva egy debreceni versenyen harmadik lett. A többi gyerekem ment utána. Amikor nem volt pénzünk arra, hogy mindannyian versenyre menjenek, gyufát húztak, ki menjen. Az is sírt, aki mehetett, az is, aki otthon maradt.

A családot hátrahagyó apát nyolc éve kénytelenek nélkülözni. Veresék egy időben Debrecenben éltek. Volt, amikor a mindennapi betevő előteremtése is gondot okozott az anyának. Már-már az is fölmerült a gyámhatóság embereiben, hogy otthonba kell vinni a gyerekeket. Ha nincs a kick-box, a család már rég széthullott volna.

A világbajnoki aranyak begyűjtését Ricsi és Alex kezdte 2004-ben, Carrarában. A 2006-os zadari vb-n Richárd és Alex ismételt, ám itt már Mercédesz is csatlakozott hozzájuk. 2008-ban Roland, Alex és Richárd lett világbajnok, Mercédesznek meg kellett elégednie az ezüstéremmel (a csapataranyat azért elhozták). A versenyzést időközben feladó Beáta annyiban lóg ki a sorból, hogy 2005-ben kungfuvilágbajnok volt (Richárd és Alex szintén e büszke cím birtokosa is). A 2007-es kadett és junior Eb-ről Richárd és Mercédesz arannyal, Alex ezüsttel tért haza. Richárd az idén három héttel a vb és egy villámgyors sportkórházi térdműtét után lett felnőtt Európa-bajnok.

A család 2002-ben költözött Budapestre: egyik albérletből ki, a másikba be. A gyerekek a kick-box egyik hazai guruja, Király István miatt települtek vissza a fővárosba. Az edző anyagilag is segítette tehetséges tanítványait. Ugyanígy tett Gregorics László, a balatonboglári Halker Kft. ügyvezetője is, aki nemegyszer magára vállalta Veresék kifizetetlen számláinak törlesztését. Meg azt is, hogy élelmiszer-nagykereskedőként olykor csomagolni kezdjen.

- Ha ez a két ember nem áll mellénk - erősíti meg Veres Istvánné -, már rég éhen haltunk volna.

Az anya a sors ajándékaként említi, hogy a csepeli önkormányzat (szintén Király István közbenjárására) kiutalt számukra egy 58 négyzetméteres, egy plusz két félszobás panel bérlakást. Ami azért jó, mert innen nem kell elköltözniük. Volt év, amikor négyszer is erre kényszerültek.

Király István, a Csepeli Szabadidősport Klub vezetőedzője azt jósolja, hogy a kick-box sok örömet szerez még a magyar szurkolóknak. A sportág 2012-ben bemutatóval szerepel a londoni játékok programjában, 2016-ban pedig rendes olimpiai versenyszám lesz. A Király Team pedig mindent megtesz azért, hogy itthon is elismerjék. A semicontact ágazatban három felnőtt világbajnokuk van, az idei Eb-n a 15 súlycsoportban nyolc csepeli válogatott szerepelt. Heten aranyat szereztek, a nyolcadik érem egy bronz volt. (De csapatban is nyertek.)

- Angliában 300, az USA-ban 600 ezer igazolt sportoló kickboxol - jegyzi meg Király István. - A világszövetségnek 106 ország a tagja. Itthon tíz-tizenötezren lehetnek, akik egyesületben edzenek és versenyeznek. Hiába népszerű a sportág, bezárulnak előttünk az ajtók, amikor támogatásért kilincselünk. Minket afféle keletiharcművészet-mániás hadonászóknak tekintenek, ami balgaság. Kérdezze meg Vereséket, mit gondolnak a sportágról.

Megkérdeztem. Richárd azt felelte, számára ez maga az élet, a baleset miatt "bebubált" lábú Mercédesz pedig azt válaszolta: a kick-box arra is jó, hogy ne a játszótereken lófráljon az ifjúság.

A folytatásról gyermek és felnőtt egyaránt keserű hangon beszélt. Annak, hogy Richárdot vagy Rolandot hazai korosztályos versenyeken gyűressék, kevés az értelme, mert úgyis megnyernek mindent. Kemény külföldi erőpróbáknak kellene következniük, erre azonban sem a családnak, sem az edzőnek, sem a mögöttük álló üzletembernek nincs elég forrása.

Az élsport költséges mulatság. A tavalyi Eb-n három Veres gyerek indult, ez 560 ezer forintba került. (Veresnének enynyi pénze egyben még sose volt.)

A hazai szponzoráció keretei szűkösek, az adományozók konzervatívak. Ahogy Gregorics László fogalmaz: ha egy vidéki focicsapat bejut a megye I-be, húsz-harmincmillió forintos költségvetéssel vág neki a szezonnak. Nem számít, hogy kiesik vagy bent ragad. Eredményt az országnak nem hoz. A Veres gyerekek viszont nemzetközi színtéren aratják sorra győzelmeiket, mégis a napi megélhetésért küzdenek. Ha pedig eredménytelen a "kunyorálás", kénytelenek lesznek abbahagyni.

Így tett Veres Beáta (2005-ben kungfuvilágbajnok), aki banki tanfolyamra jár, s már csak akkor látogatja az edzéseket, ha elfoglaltsága engedi.

Csapás lenne a tehetséges gyerekcsapat?
Csapás lenne a tehetséges gyerekcsapat?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.