Tisztújítás a Táncsicsban

Régi-új kuratóriumi tagok kinevezéséről döntött a napokban az MSZP országos elnöksége a Táncsics Alapítványt illetően.

Lamperth Mónika, a pártalapítvány kuratóriumának elnöke lapunk érdeklődősére elmondta: két tagnak, Varju László korábbi frakcióigazgatónak és Simon Gábor választmányi elnöknek csak 2010-ben jár le a mandátuma, a további négy kuratóriumi tag és a felügyelőbizottsági elnök (Puch László korábbi pénztárnok, jelenlegi közlekedési államtitkár) megbízatása viszont októberben már véget ért. A volt kuratóriumi tagok közül Ujhelyi Istvánt, Mesterházy Attilát, Papp Józsefet újraválasztották, Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter helyére viszont Varga László, a Societas elnöke került.

Az elnökség a kuratórium kibővítéséről is döntött: új tagok lesznek Hegyi Gyula EP-képviselő és Veress József Békés megyei elnök; két további hely betöltéséről később döntenek. A felügyelőbizottság elnöki székébe ismét Puch László ülhet. Amint a változtatások bírósági bejegyzése megtörténik, Lamperth a kuratórium elé terjeszti a pártalapítvány jövőbeli stratégiai tervét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.