"Ne legyünk naivak, átjönnek"

Az internetes portálokon egyelőre semmilyen nyoma nincs annak, hogy a szélsőjobb bármilyen akcióval készülne a szombatra tervezett révkomáromi (Komarno) kormányfői csúcsra. Meglehetősen valószínű azonban, hogy a radikális szélsőségesek nem hagyják ki az alkalmat, és megint hallatják a hangjukat. Ezt a feltételezést azonban érdeklődésünkre egyetlen illetékes szervezetnél sem kívánták kommentálni.

Arra a kérdésre sem kaptunk választ, hogy a Robert Fico és Gyurcsány Ferenc találkozóját előkészítő tárgyalásoknak a rendőri-titkosszolgálati információcsere is a részét képezi-e. Mindkét ország tagja a schengeni egyezménynek, így a rendőrségeknek a bűnüldözésben, de a közrendre súlyos veszélyt jelentő személyek kiszűrésében is szorosabban együtt kellene működniük.

A helybelieknek ugyanakkor nincsenek kétségeik afelől, hogy botrány lesz. Erre utal legalábbis egy szlovák portál magyar nyelvű bejegyzése, amely azt kéri számon: "Miért pont Komárom? Miért pont a városunkból kell hadműveleti területet csinálni? Ne legyünk naivak, hogy a magyarországi tüntetők nem fognak átjönni, átjönnek bizony, és ez szívük joga, és ne higgyük, hogy a szlovák nacionalisták és ultrák otthon maradnak."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.