Veszélyben lehet a 2010-es választás

Alkotmányellenes lehet a 2010-es választás a Political Capital szerint, ha nem változik meg "az a képlet", hogy Gödöllőn 67 ezren, míg az egyik veszprémi körzetben csak 27 ezren voksolnak egy parlamenti képviselőre.

Veszélyezteti-e a 2010-es parlamenti választásokat a T. Ház mulasztásos alkotmánysértése? - a Political Capital közéleti elemző műhely irányította rá a reflektorfényt a kérdésre azzal, hogy január 12-én, a ferencvárosi időközi választás másnapján kifogással élnek, mert a voksolás sérti az egyenlő választójog elvét - ezt Somogyi Zoltán, a PC ügyvezető igazgatója közölte. (Gegesy Ferenc IX. kerületi polgármester szeptemberben mondott le parlamenti mandátumáról, ezért lesz időközi választás.)

A PC arra alapozza a kifogást, hogy a 176 egyéni választókerület lélekszáma közt túl nagy a különbség. Az Alkotmánybíróság már egy 2005-ös határozatával arra kötelezte az Országgyűlést, hogy legkésőbb 2007. június 30-ig biztosítson törvényi garanciát: a választókerületek lélekszáma követi a mindenkori lakosságmozgást. Mivel a Ház ennek nem tett eleget, így a 176 egyéni választókerület határa ugyanott húzódik, ahol 1990-ben: így az egyik veszprémi körzetben 27 ezren, Gödöllőn pedig 67 ezren voksolhatnak egy képviselőre.

Az AB azt is egyértelművé tette, kétharmados törvénymódosításra van szükség; azaz a parlamenti pártoknak (legalábbis az MSZP-nek és a Fidesznek) meg kellene egyezniük a 176 körzet átrajzolásáról. Az AB döntése után Szili Katalin kezdeményezésére azonnal ötpárti konzultációk kezdődtek, de a házelnök az őszi ülésszak elején ismét felvetette: szükség van a mulasztásos alkotmánysértések áttekintésére, s ezek között is prioritást élvez a választókerületek arányosítása. Ma a házbizottsági ülésen minden bizonynyal napirenden lesz, s várhatóan első helyen, hogy az AB-döntésnek megfelelő megoldásra van szükség. Ez nyilván nem lesz
könnyű, a pártok lassan egy évtizede nem jutnak konszenzusra a választási rendszer megváltoztatásáról.

Halmai Gábor alkotmányjogász lapunknak nyilatkozva úgy vélte: a választókerületi beosztást a választójogi törvény melléklete tartalmazza, így magának a rendszernek a megváltoztatása nélkül is módosítani lehetne a területi beosztást. Szerinte "a fő probléma" valóban a 2010-es választás eredménye lehet, ha a parlament nem tesz eleget az AB határozatának.

Lövétei István alkotmányjogász szerint meglehetősen nehéz lenne kijelenteni, hogy a mulasztásos alkotmánysértés miatt önmagában egy választás érvénytelen lenne. "Nincs ilyen érvénytelenítési mechanizmus." Végső soron, elméletileg az Alkotmánybíróság akár ki is mondhatná egy választás érvénytelenségét. Ez viszont súlyos alkotmányos válsághelyzetet okozna - tette hozzá Lövétei István.

Wiener György szocialista képviselő úgy véli: a PC tervezett kifogása nem megalapozott, a ferencvárosi időközi választás ugyanis a 2006-os választáson betöltött, s később megüresedett képviselői hely ismételt betöltését célozza. Mivel az AB döntése szerint 2006-ban (a fennálló választókerületi rendszerben) alkotmányosan lehetett a választásokat lebonyolítani, majdnem biztos, hogy mind a választási szervek, mind a bíróság el fogja utasítani a PC kifogását, s utána az esetleges fellebbezést is - prognosztizálja a szocialista politikus, hozzátéve: a választókerületi arányosítás kérdése az általános parlamenti választások esetén meghatározó.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.