SZDSZ: Még menthetők a titkos szalagok

Mielőbbi döntést vár a kormánytól az SZDSZ az egykori állambiztonsági iratok titkosságának feloldásáról és az interneten szabadon hozzáférhető adatbázis összeállításáról. Gulyás József és Magyar Bálint erről szombati sajtótájékoztatójukon beszéltek. A rendszerváltás előtt keletkezett, máig titkos iratok után kutató szakértői bizottság jelentése már két hónapja a kormány előtt van, azóta nem történt semmi a liberálisok szerint.

A kormánytól még novemberben döntést várnak a hetvenes-nyolcvanas években készített gépi nyilvántartást őrző, 2060-ig titkosított mágnesszalagok archiválásáról, felülvizsgálatáról, tartalmuk nyilvánosságra hozataláról - mielőtt a szalagok szétrohadnának. (A titkosszolgálatok által több példányban tárolt szalagok az ügynökök és a megfigyeltek százezreinek a nevét tartalmazzák, még a rendszerváltáskor és az azután megsemmisített iratokat is.) Gulyás József kivizsgáltatná a rendszerváltás utáni iratmegsemmisítéseket, valamint azt, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok, illetve a mindenkori kormány hogyan tartotta vissza a nem jogállami módon működő szolgálatok iratait.

Magyar Bálint szerint a politikai erők csaknem két évtizede akadályozzák, hogy hozzá lehessen férni ezekhez az iratokhoz, "úgy látszik, hogy zsarolják és használják azokat az embereket, akik érintettek voltak ezekben a tevékenységekben". Magyar szerint ha a törvényhozás képtelen megoldani a problémát, akkor más eszközöket kell keresni, de ezek mibenlétéről nem beszélt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.