Emberölést ér a kendertermesztés
Vadkender termesztéséért körülbelül annyit lehet kapni, mint emberölésért. Aki száznál több növényt nevel, öttől tíz évig terjedő börtönre számíthat. Gyilkosság miatt alapesetben öttől tizenöt évig zárhatják be a tettest. Azzal tehát a jog nem sérült, hogy Farkas Péter birkózó olimpiai bajnok öt évet, testvére pedig hetet kapott első fokon, amiért vadkendert termesztettek. A nagyon súlyos büntetés nem menti, de magyarázhatja szökésüket. (Farkas Pétert egyelőre nem tudták elfogni.)
A konkrét ügyben Németh Zsolt kriminológus, a Rendőrtiszti Főiskola oktatója nem foglalt állást, ám azt leszögezte, hogy tévúton jár, aki a kábítószer-problémát büntetőjogi eszközökkel kívánja megoldani. Egy-egy ilyen eset után persze sokan hajlamosak arra, hogy kiszámolják: ha a vadkendert piacra dobták volna, hány embert indít el a drog felé. Bizonyított azonban, hogy a marihuána nem "kapudrog", tehát ettől senki nem válik kábítószerfüggővé. Attól viszont gyakran, ha nyomorúságos körülmények között nő fel, családon belüli erőszak éri, vagy nem szerez piacképes szakmát.
Csakhogy ebben a kérdésben a kriminológus szerint nem a racionális érvek érvényesülnek, hanem az érzelmek és az indulatok. A büntetéspárti közvéleménnyel pedig egyetlen politikus sem mer szembemenni. Könnyű azzal érvelni, hogy ha legalizálnák bizonyos drogok fogyasztását, elszabadulna a pokol. Ezt a feltételezést azonban Németh a társadalom nevében kikéri magának, mert a többséget bizonyosan nem a büntetéstől való félelem tartja vissza, hanem a józan ész. Ráadásul a fenyegetettség oda vezet, hogy a segítségre szoruló drogosoknak legfeljebb tizede veszi igénybe az ellátórendszert, a többi végképp lecsúszik. Sajnálatos - véli a szakember -, hogy a jogalkotó és a büntető igazságszolgáltatás is igen felületesen közelít ehhez a problémához.
A büntetéseket túl súlyosnak tartja Farkas Péter védője, Pelle Andrea is. Ám ezt nem csak jogi képviselőként véli így, hiszen a TASZ jogászaként számos alkalommal fejtette már ki a véleményét például a könnyű drogok legalizálásának lehetőségéről, illetve arról, hogy csupán a fogyasztást nem kellene büntetni. Szerinte szerencsétlen megoldás, hogy a jogszabályok nem tesznek különbséget az egyes drogok hatóanyag-tartalma, illetve azok veszélyessége alapján. Ezért ugyanolyan szankciókkal fenyegetik azt, aki viszonylag ártalmatlan kannabiszszármazékokat termel, és azt is, aki bizonyítottan függőséget okozó heroint állít elő. Egy 2004-ben született uniós kerethatározat viszont előírja: "a büntetések szintjének meghatározásakor figyelembe kell venni az olyan tényeket, mint az értékesített kábítószer mennyisége és típusa".
A drákói szigor Pelle szerint is alkalmatlan arra, hogy viszszaszorítsák a drogfogyasztást. A legtöbb európai államban egyébként enyhébben büntetik a terjesztést, és például a marihuána fogyasztását több helyütt - Hollandia mellett Nagy-Britanniában, Spanyolországban, Olaszországban és egyes német tartományokban - nem szankcionálják, vagy azt a hatóságok elnézik.
A drogokkal kapcsolatban nem egységes a hazai bírói joggyakorlat sem. Frech Ágnes, a Fővárosi Bíróság kollégiumvezetője egy korábban megjelent terjedelmes tanulmányában arra hívta fel a figyelmet, hogy 1999, vagyis a kábítószer-bűncselekményekkel kapcsolatos új - a korábbinál jóval szigorúbb - szabályok bevezetése óta sem sikerült tisztázni például azt, hogy ki tekinthető drogfüggőnek. Ez azért fontos, mert a függő személyek esetében a büntetési tételek enyhébbek lehetnek, bizonyos esetekben pedig elkerülhetik a felelősségre vonást, ha gyógykezelésen vesznek részt.
Ez Farkasék ügyében is problémát jelentett, mert az először született ítélet indoklásában - amit később másodfokon megsemmisítettek - a bíró éppen a függőségre hivatkozva szabott ki mindössze két év börtönt. Az ugyanis, aki drogbetegnek minősül és saját célra állít elő kábítószert, kisebb büntetést kap. Ezt a jogértelmezést később a Farkas testvérek esetében tévesnek értékelték, mert a házukban több mint háromezer tő vadkendert foglaltak le, ami meghaladja a személyes szükségleteket.
Ám az újabb elsőfokú ítélet sem mentes az ellentmondástól, mert a vádlottakat csak kábítószer előállítása miatt ítélték el, miközben felvetődik a kérdés: vajon mit akartak kezdeni a jelentős menynyiségű droggal? Igaz, kábítószer-kereskedelem miatt csak akkor vonhatnák felelősségre őket, ha a drogot másnak is felkínálják, átadják vagy forgalomba hozzák. Lehetséges, hogy erre már nem volt idejük, de az is, hogy a hatóságok ezt nem is vizsgálták. Mindenesetre szerencséjük van, mert kábítószer terjesztése esetén a büntetési plafon az életfogytiglan.
Tény, hogy az Európai Unió már hivatkozott kerethatározata elég szűkre szabja a nemzeti hatóságok mozgásterét. Kimondja például azt, hogy az ENSZ-egyezményekben meghatározott drogok "termelése, előállítása, kivonása, készítése, felajánlása, értékesítésre való felajánlása, forgalmazása" esetén (...), amennyiben a bűncselekmény nagy mennyiségű kábítószert érint", az elkövetőket legalább öttől tíz évig terjedő börtönnel kell sújtani. Ugyanígy kell megítélni "a legnagyobb mértékű egészségkárosító hatást" kifejtő szereket is. Igaz, az alkotmányosan is aggályos életfogytiglanról szó sincs, arról pedig, hogy a fogyasztókat szankcionálják-e, a nemzeti hatóságok szabadon dönthetnek.
