Tisztítatlan közbeszerzés?

Szabálytalan közbeszerzés miatt visszatarthatja az EU a csepeli szennyvíztisztító építéséhez nyújtandó pénzügyi támogatás negyedét, 40 millió eurót, azaz nagyjából tízmilliárd forintot. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tegnapi közleménye szerint az Európai Bizottság megállapította, hogy "a beruházás projektgazdája az egyik projektelem kapcsán megsértette a vonatkozó közbeszerzési szabályokat", ezt azonban a magyar fél vitatja. Magyarország élni fog azzal a lehetőséggel, hogy meghallgatáson újra előadhassa érveit, de mivel folyamatban lévő ügyről van szó, részleteket nem árultak el.

A csepeli központi szennyvíztisztító telep Európa legnagyobb környezetvédelmi beruházása; megépítése nagyjából százmilliárd forintba kerül, a költségek 65 százalékát adja Brüsszel támogatásként. A beruházás jelenleg több mint 75 százalékos készültségű, teljes gőzzel pedig 2010 nyarától működik.

A létesítmény megépítésére három éve írt ki közbeszerzési eljárást a főváros, a tenderre öten adtak be ajánlatot, hármat később kizártak, egyet érvénytelennek nyilvánítottak, így a francia cégekből álló Csepel FH konzorcium lett az egyedüli befutó. A szerződést 2005 decemberében kötötték meg.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal 2007 elején keltezett feljegyzésében kifogásolta a tendert, mivel a győztes ajánlata nem felelt meg az érvényességi követelményeknek, és nem volt lehetőség a legkedvezőbb ajánlatot kiválasztani. A szerződést egy éven belül lehetett volna erre hivatkozva megtámadni, de e határidő már letelt, amikorra a hivatal megfogalmazta aggályait.

Az NFÜ szerint, ha a vita végül a magyar fél vereségével zárul, és a 40 millió eurót Brüszszel mégis visszatartja, azt más projektelemekre Budapest ettől függetlenül felhasználhatja. Ezért - állítja az ügynökség - a jogértelmezési vita a szennyvíztisztító megvalósulását nem befolyásolja.

A százmilliárdos projekt
A százmilliárdos projekt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.