Tüntetnek a fegyveresek és rendvédelmiek

Utcára vonulnak november 29-én a fegyveresek és rendvédelmi dolgozók, így tiltakoznak a közszféra munkavállalóit érintő intézkedések terve ellen. A kormány a közszolgálatban nem tervez jövőre béremelést, befagyasztaná a 13. havi fizetést. Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke tegnap indokaik között sorolta, hogy így a rendőrök, a katonák, a tűzoltók, a börtönőrök és polgári őrök keresete reálértékben a 2002-es szintre csúszna vissza.

A fegyveres és rendvédelmi szerveknél most 80 ezren dolgoznak, jelentős részük a végrehajtó állományban, átlagosan nettó százezer forintos fizetésért. Sokan - például a börtönőrök, s nem kevés katona, rendőr, tűzoltó - havonta mindössze 70-80 ezer forintot visznek haza. Mindeközben óriási a létszámhiány: több ezren épp a fizetés miatt távoztak, a fiatalok számára pedig nem vonzó az egyenruha. Az FRDÉSZ abban bízik, hogy az egységes közszolgálati sztrájkbizottság mai ülésén olyan döntést hoz, amelynek alapján a közszféra egészét mozgósító tiltakozó akciót szervezhetnek a hónap végén - mondta Kónya Péter.

A közalkalmazottakat és köztisztviselőket képviselő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma kedden jelentette be, hogy ugyancsak november 29-ére a többi országos konföderációval közös demonstrációt kezdeményez. Az FRDÉSZ ugyan tagja a közszolgálati sztrájkbizottságnak, ugyanakkor a Liga Szakszervezetekhez csatlakozott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.