Újragombolt szocialista alapértékek

Újraírják, de legalábbis kiegészítik az MSZP pártideológiai alapprogramját - tudta meg a Népszabadság. A Hiller István vezette alapérték bizottság ma tárgyal a módosításokról.

Mára összehívta az MSZP alapérték bizottságát Hiller István, a párt alelnöke, hogy módosítsák, de legalábbis kiegészítsék a nemrég bemutatott ideológiai alapprogramot. Erre nem elsősorban a szöveget ért kritikák miatt van szükség, hanem azért, mert a dolgozat nem reagálhatott a pénzügyi válságra. Az eredeti dolgozatot október elején kapták kézhez a párt platformjai és munkacsoportjai; a végső verziót a tervek szerint a márciusi tisztújító kongresszuson fogadják el.

A belső viták már megkezdődtek a programról; információink szerint alapvetően támogatóan, de erős kritikával fogadták a vitaanyagot. A Népszabadság értesülései szerint a Kiss Péter vezette Baloldali Tömörülés az állam szerepvállalásának markánsabb hangsúlyozását szeretné látni, a Gyurcsány Ferenc támogatóinak számító Progresszív Platform pedig már kész, tízoldalas elemző dolgozatot csatolt Hillernek. Ebben támogatják a szöveget, de nagyobb szerepet szánnának a pénzügyi válság hosszú távú elemzésének és értelmezésének. A Fenntartható Fejlődés Munkacsoport a hét végén tartja kihelyezett ülését, ezúttal az ökofalunak számító Gömörszőlősön. E munkacsoport egy "Balra Magyar!" munkacímű anyagot kíván megvitatni, és alternatívaként az alapérték bizottságnak megküldeni. Ebben leszögezik, hogy a szabadpiaci kapitalizmus csődje magával rántja a liberális szociáldemokráciát. "Bármit is építünk újra, annak egyetlen alapismérve lehet: a fenntarthatóság" - szerepel a vitaanyagban. A munkacsoport szerint a baloldalnak le kell térnie arról az útról, amelyen "állandó elsőbbséget adott a tőkének és a piacnak". A baloldal újra a munkával emelje fel az embert, a természeti erőforrásokat pedig kezelje közös kincsként - írják.

A vitaanyag kitér arra, hogy az adórendszert érdemes lenne a "zöldadózás" irányába fordítani, vagyis hogy "a végpontokat jelentő jövedelmi és vagyonadók helyét a kezdőpontokat megtestesítő természeti erőforrások használatához kapcsolt adók váltsák fel, a munkát terhelő adókat pedig illesszük középre". Szintén újszerű gondolat, hogy egyfajta "hitelplafont" húznának, amely fölött a magáncégek is kötelezően közösségi engedélyért folyamodnának. A válság kapcsán a munkacsoport vitaanyaga azt javasolja: meg kell találni a módját, hogy a brókerek és bankárok vagyonával legalább részben kárpótolhassák a vagyonvesztett kisembereket. A munkacsoport illetékese információinkat nem cáfolta, de lapunknak azt mondta: több alternatíva is készül, ezek tartalmáról a tanácskozás előtt nem nyilatkoznak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.