Röviden

Tízmilliárddal fogy a jutalomkeret a tárcáknál

Várhatóan ma írja alá a miniszterelnök azt a kormányrendeletet, amely 12 milliárd forintról kétmilliárdra csökkenti a minisztériumoknál és a háttérintézményeknél a jutalomra felhasználható keretet. Tavaly a teljesítményértékelési rendszer alapján 6200 minisztériumi dolgozó között 3,5 milliárd forintot oszthattak szét jutalomként. 2007-ben egy vezető átlagosan 2,8 havi illetményt kapott prémiumként, a nem vezetői posztokon dolgozók 2,2 havi pluszpénzt vihettek haza. Idén a rendszerrel már legalább kétszer annyi embert értékelnek. (MTI)

Mondjanak le a térítés egy részéről!

Az MDF választmányának elnöksége felkéri a párt parlamenti frakcióját, és ezt javasolja a többi országgyűlési képviselőnek is, hogy mondjanak le a képviselői költségtérítés 18 százalékáról, amely a költségvetésben marad. Érvelésük szerint a politika csak akkor kérheti az állampolgárok megértését, ha maga is megteszi a megfelelő lépéseket. (MTI)

Szombathely: elsöprő egyfős többség

Minden önkormányzati tulajdonú vállalkozásból viszszahívta az MSZP, az SZDSZ, az MDF és az Együtt Szombathelyért Egyesület által delegált felügyelőbizottsági tagokat a szombathelyi önkormányzat a szeptembertől egyfős többségben lévő jobboldal kezdeményezésére. Ipkovich György, a város MSZP-s polgármestere "mészárlásnak" minősítette a történteket. Marton Zsolt, a közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője azt mondta: nem volt rálátásuk a társaságok működésére. A cégek átvilágítása után felülvizsgálják a döntésüket. (Gy. Z.)

Működik a közszolgálati sztrájkbizottság

A hétvégén eldőlt: a szakszervezetek felújították az egységes közszolgálati sztrájkbizottságot, mert elfogadhatatlannak tartják a közszférában dolgozókat érintő kormányzati szigorító intézkedéseket. A sztrájkbizottság - amelyhez csatlakozott a tűzoltók szakszervezetének sztrájkbizottsága is - azonnali tárgyalásokat sürget a kormánnyal a közalkalmazottak, a köztisztviselők és a szolgálati viszonyban lévők életviszonyainak biztonsága, a közszolgálatok működőképessége érdekében. (Munkatársunktól)

Gyenesei lánya is szerepel a plakáton

A Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója szerint nem etikátlan, hogy a Gyenesei István vezette Önkormányzati Minisztérium alá tartozó társaság plakátján a tárcavezető öttusázó lánya is szerepel. Róna Iván elmondta: a vizek évét népszerűsítő kampány részeként tavasszal a vízilabda-válogatott tagjai kerültek a plakátokra, most szép olimpikonlányokkal csábítanak a rendezvényekre. Róna szerint a miniszter tud a kampányról. Néhány napja drámaíró barátja miatt terelődött a figyelem a miniszterre, (műveit ajánlotta bemutatásra, vidéki színházak vezetőinek) akkor Gusztos Péter lemondásra szólította fel. (InfoRádió)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.