Szerte a világon esznek, isznak a holtak emlékére

A Föld gyakorlatilag valamennyi kultúrája nemcsak gondoskodik, hanem az év egy meghatározott napján vagy napjain meg is emlékezik a halottairól. Ennek a napnak közös vonása, hogy az emberek ellátogatnak szeretteik sírjához, amit fel is díszítenek. Ezen túlmenően azonban a halottak ünnepének szokásai országonként és kultúránként nagyon eltérőek.

Európában lényegében mindenhol az történik, ami nálunk is. Ezen túlmenően például a franciaországi Bretagne-ban az emberek napnyugtakor szenteltvizet vagy tejet locsolnak a sírkövekre, este vacsorát hagynak az asztalon a holtaknak. Tirolban sütemény és fűtött szoba várja a szellemeket.

Távolabb is szokás a holtak megvendégelése. Mexikóban a sírokon és a házakban ajándékot helyeznek el vagy oltárt emelnek, az elhunytak kedvenc ételeivel-italaival, fényképeivel és virágokkal. Két napra összegyűlik a család, hogy halottait ünnepelje. Szinte mindig táncolnak is színes jelmezekben, koponya- vagy ördögmaszkokkal. Pan de muerto-t (halottak kenyerét) és cukorkoponyákat készítenek és ajándékoznak - élőknek és holtaknak. Guatemalában díszes sárkányokat készítenek és eregetnek, míg Haitin a voodoo szellemében egész álló éjszaka hangosan dobolnak és zenélnek a temetőben, hogy felébresszék Baron Samedit, a halottak loáját.

A Fülöp-szigeteken egész családok táboroznak le a temetőben mindenszentek éjjelén rokonaik sírjai közelében: kártyáznak, esznek, isznak, énekelnek és táncolnak. A japánok augusztusban és három napon át tisztelegnek az ősök eltávozott szellemei előtt. A buddhista ünnep mára inkább családi összejövetel, melyet gyakran táncfesztivál kísér. A koreaiak kora reggel végzik el az ősi szertartásokat eleik szellemének nyugvóhelyén, ételt, italt és terményeket helyeznek el a sírokon. Kínában évente kétszer gondozzák a sírokat: a Qingming ünnepe április 5-e környékére esik, míg a Dupla Kilences Fesztivál a kínai naptár kilencedik hónapjának kilencedik napjára. Nepálban is jelmezbe öltöznek, s minden család, ahol egy családtag elhunyt az előző évben, gai-t készít bambuszágakból, textíliából, papírdíszekből az elhunyt képeivel, amit egy élő tehénre vagy egy tehenet szimbolizáló alkotmányra helyeznek, hisz a hagyomány szerint egy tehén vezeti a halott lelkét a túlvilágra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.