Sebezhetőségünk csökkent

Októberben három közvélemény-kutatást végzett a Medián a pénzügyi válsággal kapcsolatos véleményekről. Felmérésről felmérésre került egyre inkább a figyelem középpontjába a világon átsöprő krízis, és fokozódtak azok az aggodalmak, amelyek a magyar gazdaságot érintő negatív hatásokra vonatkoztak. Saját és családjuk jövőjét illetően borúlátóbbakká váltak az emberek, s a nemzeti csúcs összehívásával, illetve annak eredményével kapcsolatban kritikusabbak a vélemények most, mint az értekezlet meghirdetése idején.

A nemzeti csúccsal szembeni elégedetlenség ellenére a válságmenedzseléssel kapcsolatban javult a kormányfő megítélése. Ugyanakkor a válaszolók több mint fele a helyzet ismeretében is szívesen venne azonnali adócsökkentést.

Miközben változatlanul folyik a pártok között a polémia, hogy szükség volt-e a rekordösszegű készenléti hitelre vagy sem, hogy az államcsőd elkerülésére szolgál-e a segélycsomag, külföldi elemzők szerint Magyarország sebezhetősége nem kirívó a régióban. Nyugat-európai politikusok további támogatásokkal akadályoznák meg a pénzügyi járvány kelet-európai terjedését. A JP Morgannál arra tippelnek, hogy Magyarország a hitelcsomagnak "csak apró hányadát" fogja felhasználni.

A KSH csütörtökön nyilvánosságra hozott adatai az ipari termelői árakról még azt tükrözik, hogy a magyar gazdaság egészében egyelőre nem érződnek a recesszió jelei, ugyanakkor tegnap az egyik multi, a General Electric bejelentette: mivel csökkentik a termelést, ötszáz dolgozójuktól válnak meg. Bezárja mind a hetven üzletét az országos hálózatként Magyarországon 1997 óta működő ElektroPont: a hitelválság adta meg a kegyelemdöfést a már hosszú ideje gyengélkedő műszakiszaküzlet-láncnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.