Felháborító felirat Mindszenty portréja alatt

Felháborító, hazug, nyíltan antiszemita szöveg olvasható az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark egyik kiállításán, Mindszenty József arcképe alatt - írta Sóskuti Tamásné budapesti olvasónk abban a levelében, amelyet lapunk tegnapi számának Vélemény rovatában közöltünk.

Megkeresésünkre az emlékpark gazdasági igazgatója, Mészáros Gyuláné közölte: a hír igaz, az 1956-os kiállítás egyik dokumentuma, Mindszenty bíboros portréja alatt a következő szöveg áll: "Ő mentette a zsidókat, és mentette volna a magyarokat is, ha a zsidók hagyják."

Az emlékparkot üzemeltető kht. igazgatóját nem értük el, Mészáros Gyuláné pedig azt mondta: a kép és felirata a Magyarok Világszövetsége, személy szerint Rácz Sándor, az 1956-os munkástanács-vezető által rendezett kiállítás anyagai közt van. Az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Kht. jogi képviselője azt közölte tudósítónkkal: meg fogják vizsgálni, hogy e mondattal a kiállítás rendezői mire akartak utalni, ezek után intézkednek. Hozzátette: az ügy rendkívül kellemetlenül érinti az emlékparkot. Megkerestük Patrubány Miklóst, a világszövetség elnökét is, aki azt ígérte, utánanéz a történteknek, azt viszont megerősítette, hogy a kiállítás főrendezője Rácz Sándor, az MVSZ tiszteletbeli elnöke.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.