Felszólíthatja a nép a parlamentet önfeloszlatásra

Nincs jogi akadálya annak, hogy népi kezdeményezés útján szólítsák fel a parlamentet az önfeloszlatásra - mondta ki az Alkotmánybíróság (AB). A szegedi Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány tavasszal a következő kérdést nyújtotta be az OVB-hez: "Kezdeményezzük, hogy a 2006-ban alakult Országgyűlés kimondja a feloszlatását." A testület az aláírásgyűjtő ív mintapéldányát hitelesítette, ám a határozatot többen is megtámadták.

Az AB a tegnap nyilvánosságra hozott döntésével az OVB döntését helybenhagyta, mert álláspontja szerint a kérdés a parlament hatáskörébe tartozik, és az sem kifogásolható, hogy a kezdeményezést nem magánszemély, hanem társadalmi szervezet nyújtotta be. Hárman - Bragyova András, Holló András és Kiss László - viszont különvéleményt jelentett be, egyebek mellett azzal érvelve, hogy népi kezdeményezés csak törvény megalkotására irányulhat, ellenkező esetben az intézmény parttalanná válik. Bragyova szerint e mostani határozat alapján a parlamentet kötelezhetnék akár arra is, hogy megtárgyalja a "hungarizmus programját vagy egy, az ufókról szóló jelentést, netán a Pithagorasz-tételt".

A kezdeményezőnek mostantól két hónap áll rendelkezésére ahhoz, hogy összegyűjtsön legalább ötvenezer aláírást, és akkor a parlamentnek a kérdést napirendre kell vennie. A törvényhozókat azonban más kötelezettség nem terheli, tehát tetszőleges döntést hozhatnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.