Morális kontra a 24 órás rákdiagnózisra

Jelentős szakmai ellenállást váltott ki a Semmelweis Egyetem kft.-je által bejelentett "új szolgáltatás", a 24 órán belül leletet adó rákdiagnózis. Többek szerint az egyetemi vállalkozás az országos szakemberhiányból üzleti hasznot kovácsol. A kft. szerint viszont szakmai féltékenységről van szó, az eljárás egyedülálló.

Méltánytalanságot eredményező szemfényvesztésnek minősítették többen azt a hétfői bejelentést, amely szerint a Semmelweis Egyetem egy vállalkozása immár huszonnégy órán belül elkészíti a daganatos betegség gyanújával vizsgált betegek leleteit. Egy saját fejlesztésű magyar világújdonsággal egyetlen napon belül megmondják, van-e a páciensnek daganata, illetve, ha igen, rosszindulatú-e. Mindezt 25 ezer forintért ambuláns betegek kérhetik.

Apró minták, súlyos aggályok
Apró minták, súlyos aggályok

Több vezető patológus arra hívta fel a figyelmünket, hogy nem újdonságról van szó, hanem csak a szakma nyomorát kihasználva szerez piaci előnyt az egyetemi vállalkozás. Etikai aggályaik is vannak azzal kapcsolatban, hogy egyetemi orvosok csak pénzért adjanak ilyen kulcsfontosságú leletet.

- Képzeljen el egy olyan helyzetet, amikor két beteg egymás mellett arra vár, hogy megtudja: rákja van-e, vagy sem. Azt mondja nekik az orvos, várni kell pár napot, de aki fizet 25 ezer forintot, annak másnapra megmondják az eredményt - mondja Kádár Anna, a II. Számú Patológiai Intézet egykori igazgatója. Szerinte az egyetem nem mosódhat össze egy magánklinikával. Módot ad ízléstelen dolgokra, így például arra, hogy az orvosokat az államilag fenntartott klinikán arra ösztönzi, hogy küldjék át a betegeket egy privát rendelésre. Többen az egyetemről emiatt nem voltak hajlandók részt venni az üzleti vállalkozásban. Már eleve elutasították az egyetem "fészkében" alapított kft.-t. Felháborítja ezeket a patológusokat az is, hogy világszenzációként adnak el egy olyan eljárást, ami szerintük nem új. Vitatják azt is, hogy a kezelést gyorsítaná a 24 órásnak meghirdetett vizsgálat.

- Mellrákról akár 15-20 percen belül megmondom, hogy jó-e, vagy rosszindulatú-e az elváltozás. De ugyanígy egy gyomor, vastag- és végbél, nőgyógyászat vagy fül-orr-gégészet, vagy egy kisebb bőrelváltozás lelete is kész lehet hagyományos módszerrel 24 óra alatt. Mindezt az állami fizetésemért elkészítem, ingyen, bárkinek. Nagyműtéteknél több idő, sok vizsgálat kell a pontos kórképhez. Az alapdiagnózison túli egyéb vizsgálatok nélkül tudni sem lehet, mi lesz a szükséges kezelés. Ezek pedig biztosan nincsenek meg 24 óra alatt - mondja dr. Járay Balázs, a II. Számú Patológiai Intézet adjunktusa. Az egyik intézményben most például azért várakoztak tíz napot a kész leletek, mert nem volt adminisztrátor, aki leírja a diagnózist. De van olyan megye, ahol egyetlen patológus vizsgálja az összes leletet, ami képtelenség. Nincs kontroll ugyanis.

Kádár Anna professzor asszony csak annyit mond: dr. Matolcsy András szándéka elismerésre méltó, de fejjel megy a falnak. És szerinte sincs semmilyen világszenzáció.

- A mikrohullám 20-30 éve ismert, a szövetdiagnosztikában használt eszköz, ezzel a vizsgálatot gyorsítani lehet, a továbbfejlesztése nem igazán minősíthető világszenzációnak. Ahogy ma is, ha levesznek egy mintát, másnap meglehet az eredménye. Ez persze nem mindig végleges diagnózis, sokszor tájékoztató jellegű, mert egy sor vizsgálat kell még a pontosításhoz - mondja. Szerinte viszont morálisan nem elfogadható a betegtoborzásnak ez a módja.

A patológiai szakma vezető testülete, a kollégium néhány tagja - egyébként részben az eszköz és a szolgáltatás kidolgozói - cikkünkről értesülve és a vádak hallatán nem kívántak nyilvános vitába bocsátkozni. Közösen kialakított álláspontjuk szerint az ő dolguk csupán tisztességgel végezni a munkájukat, és könnyebbé tenni a betegek életét. Szeretnék lerövidíteni azt a borzalmas néhány hetet, amíg az emberek megtudják, van-e rákos elváltozás szervezetükben. Korábban elmondták: az alkalmazott eszközt senki a világon nem használja, az eljárás jogilag szabályos, ahogy az is, hogy a sebész, a belgyógyász betegenként háromezer forintot kap.

A szakma a kft. körén kívüli képviselői a patológiai kollégium pénteki ülésén napirendre tűzik a kérdést, s lesz mód bemutatni az újítást. Az eljárásról egyelőre sem az egészségügyi tárcánál, sem az egészségbiztosítónál nem tudtak. Az OEP hivatalosan annyit válaszolt lapunknak: "Nem kérték az eljárás befogadását, de erre nincs is szükség. Ha új technológiát, eljárást talált ki bármely egészségügyi szolgáltató, a befogadásnak megvan a jogszabályban meghatározott eljárásrendje, amelyet az egyetemnek igen jól kell ismernie."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.