Röviden

Tárki: kétpárti parlament lenne

Továbbra is a Fidesznek a legnagyobb a támogatottsága, az MSZP-é kismértékben nőtt. Egy most vasárnapi választáson csak a két legnagyobb párt jutna be a parlamentbe - derült ki a Tárki által készített legfrissebb közvélemény-kutatásból. A kutatás szerint egy most vasárnapi választáson a szavazók 61 százaléka voksolna a Fideszre, míg a kormánypártra 30 százaléknyian adnák a szavazatukat, 6 százalékkal többen, mint egy hónappal ezelőtt. Biztosan az SZDSZ-re és az MDF-re 2-2 százaléknyian voksolnának. Az SZDSZ támogatottsága egy százalékot esett egy hónap alatt, az MDF-é négy százalékot. (MTI)

Súlyosbodhat a vád Weiszenberger ellen

Súlyosbodhat a Weiszenberger László egykori kiskunhalasi szocialista önkormányzati képviselő ellen hivatali befolyással üzérkedés miatt indult vád - ez feltételezhető a bíróságra megérkezett munkaszerződések alapján. Weiszenberger Zuschlag János képviselőtársa volt a kiskunhalasi önkormányzat MSZP-frakciójában, s ügye is az egykori szocialista politikus botrányának kirobbanásához kapcsolódik. (MTI)

Nyírbátori üzleti vita: a Veres fiúk pert nyertek

Jogerősen pert nyertek a nyírbátori üzleti vita néven elhíresült ügyben Veres János pénzügyminiszter fiai a Magyar Nemzet ellen: a lapot helyreigazításra kötelezte a Fővárosi Ítélőtábla. Az újságnak közölnie kell, hogy az egyik cikk "címével és alcímével olyan hamis látszatot keltett, miszerint a pénzügyminiszter fiainak rendőrségi ügye lenne folyamatban". A helyreigazítás szövege szerint a Magyar Nemzet "valótlanul állította, hogy Veres János gyermekei zsarolásban vettek volna részt". (MTI)

MEASZ: Hanti Vilmos ötödször is

Ötödször is Hanti Vilmost választotta a szervezet elnökévé a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének tegnapi közgyűlése, amely az Összefogás a Demokráciáért utótaggal egészítette ki a tömörülés nevét. A tanácskozáson elfogadott politikai nyilatkozat egyik fő céljaként jelölték meg "az immunhiányos demokrácia" megerősítését. (MTI)

Lemondott Etyek polgármestere

Lemondott Etyek független polgármestere; a február 3-i időközi voksoláson megválasztott Juhász László kedden adta be a lemondását. Indoklása szerint több képviselő korábbi lemondása miatt a testületben többségbe kerültek azok, akik annak idején valamelyik riválisát támogatták, s akik őt nem fogadják el, nem akarnak vele dolgozni. (MTI)

Péntekig érvényesek a régi diákigazolványok

Már csak péntekig érvényesek az előző tanév második félévére kiadott matricák a diákigazolványokon, ezt követően már csak az új, kék színű bélyeges okmányokat fogadják el a közlekedési társaságok. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.