Követtem őket, s a múzeumban, az épület udvarán és kávézójában ott találtam a szakiskola félszáz diákját. Tárgyakat, képeket néztek, üdítőztek, sütit ettek, cigiztek, dumáltak, csókolóztak. A kávézóban egy helyi zenetanár trombitált, a fiatalok élvezettel hallgatták.

Azóta tudom már, hogy az év eleje óta professzionálisan működő Dombóvári Helytörténeti Múzeum minden eszközt megragad, hogy magához kösse a 20 ezer lelkes, Tolna megyei város lakóit. Az önkormányzat által támogatott, egyesületi fenntartású intézmény vezetője a muzeológusszakmában csak Játék Józsi becenéven emlegetett Kriston Vizi József. Az 55 éves, átlagos termetű, szemüveges, ősz hajú, rengeteg közlendőjét gyakran hadaró mondatokba gyömöszölő férfi hitvallása az, hogy egy múzeum elsősorban bemutatóhely. Kriston nem becsüli le a múzeum másik két feladatát, a gyűjtést és a rendszerezést, de úgy véli, minden azért történik, hogy kiállításokkal és más rendezvényekkel a közönséget tanítsák és elvarázsolják.

Nézetei miatt volt már konfliktusa tekintélyes kollégákkal, hisz sokan - akik amúgy rajongva szolgálják szakmájukat - úgy vélik: egy múzeum munkáját nem a látogatók száma minősíti. Kriston viszont a közönség megnyerése nélkül öncélúnak és eredménytelennek gondolja a gyűjtést és a rendszerezést.

A dombóvári múzeum vezetője Budapesten született. Apja farkaslyuki bányász volt, majd hivatalnok a bányász- szakszervezetnél, anyja porcelánfestőként kezdte Herenden, később a "fényes szellők" az asszonyt a társadalombiztosításhoz röpítették. Kriston Vizi József Pesten, a Kölcsey gimnáziumban jól tanult, de sosem tartozott a kiugróan teljesítők közé. Érettségi után nem sikerült a felvételije az ELTE bölcsészkarára, ezért egy évig elment dolgozni a Láng Gépgyár kultúrházába. Ma is vallja, hogy remek iskola volt a művház, mert az intézmény műsoraival, százötven újságot és folyóiratot - köztük a Burdát, a Bravót és más, a vasfüggöny mögött nem ajánlott nyugati sajtóterméket - járató hírlapolvasójával az angyalföldi melósok kedvét kereste.

Másodszori próbálkozásra Kriston Vizi Józsefet felvették a Debreceni Egyetemre. A népművelésnéprajz szakra járó fiatalember nagy kedvvel gyakorolta az egyetemisták kocsmázós, csajozós életét. Közben azért tanult is, és szívesen ment néprajzi gyűjtőútra. Az igazi kutatási területet professzora, Ujváry Zoltán találta meg. Az indíttatást így idézi fel:

- Azt mondta nekem: léha és bohém alak vagy, Jóskám, ezért menj el a Hegyközbe, és ott kutass a játékok iránt!

Akkortól lett Játék Jóska a beceneve. Sátoraljaújhelyen és környékén ugyanis a kutatás közben ráébredt, hogy a játék az élet egyik leglényegesebb eleme, mert: legyen szó fogócskáról, színházról vagy kártyáról, a játék közösség-összetartó erő. S azóta azon fárad, hogy a múzeumi világban részese legyen egy játékos közösségteremtésnek.

A diploma után Kriston Vizi József Tiszaújvárosban - akkor még Leninvárosban - az ottani helytörténeti gyűjtemény irányításával kezdte, majd az egri Dobó István Múzeumban folytatta szakmai karrierjét. Egerben csatlakozott ahhoz a szakembergárdához, akik kiállítást szenteltek a falvédőknek, a madárijesztőknek és más periferikusnak minősített kutatási területnek. Kriston Vizi nem vitatja, hogy ebben a magatartásban tetten érhető volt egyfajta szakmai lázadás és a múzeum iránti érdeklődés felkeltésének már-már bulváros szándéka, ugyanakkor hozzáteszi:

- A múzeum a világot mutatja be, s egy falvédő vagy az, hogy valaki a Sokol rádióból miképp gányol seregélyriasztót, éppúgy mesél egy korról és az emberről, mint egy pásztorbot.

Eger után Kriston Vizi József 16 évig vezette a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeumot, később a Néprajzi Múzeumnál, majd Nyíregyházán dolgozott. 2008-ban szegődött Dombóvárra. A város vezetése úgy látta, hogy a településnek szüksége van egy múzeumra, s ezt a kétszemélyes intézményt rábízta Kriston Vizire. A város központjában, a volt főszolgabírói ház felújított épületében kapott otthont az a másfél ezer, helytörténeti tárgyból álló anyag, amit 1970 és 1990 között egy dombóvári gimnáziumi tanár, Szőke Sándor gyűjtött össze. Kriston Vizi ezt a gyűjteményt akarja gazdagítani, s közben naponta idecsalni a város lakóit. Idén hat hónap alatt hétezren fordultak meg a házban.

Az itt bemutatott régészeti leletek és régi használati eszközök nem vetélkedhetnek a nagy múzeumok kiállításainak tárgysztárjaival, Kriston Vizi Józsefnek azonban nem is ez a célja. Szerinte a múzeum egy ekkora városban apropó ahhoz, hogy a helybéliek együtt legyenek. Ezért büszke arra, hogy csütörtökönként hat-hét helybéli asszony a múzeum néprajzi szobájában leül hímezni. Meg arra, hogy a Víz és az ember című kiállítás kapcsán az amatőr tutajépítőknek hirdetett vicces versenyen hat, fából eszkábált járművet bocsátottak vízre a vetélkedők.

A fiatalok nemcsak a múzeum kávézójába járnak örömmel, de részt vesznek régész- órákon, ahol az előadó arról győzi meg őket, hogy a kukából kikotort szemét vall egy család és egy település életmódjáról, szokásairól és tehetősségéről. A múzeum rendezett már téglakészítő tábort, ahol a tizenévesek megtanulták az agyagformálás és -égetés fortélyait. Az intézmény rendezvényein a múzeum kemencéjében kenyér sül, s a vendégek elégedetten majszolják a friss cipót. Az egyik helyi pékség gazdája fel is kérte Kriston Vizit, hogy adjon nevet egyik kenyerének. A muzeológus szívesen lesz kenyérnévadó.

De azért leginkább kovász akar lenni.