Diszkrét üzlet lett az uzsora

Az uzsorakölcsönök új formája jelent meg Borsod megyében: a hitelezők pénz helyett élelmiszert, cigarettát adnak a rászoruló családoknak. Úgy gondolják, kenyeret adni már csak nem lehet bűn... Az árát viszont ugyanúgy készpénzben, törvénytelen kamatokkal kérik vissza a következő hónapban.

Mecser Tamás ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója szerint a törvénytelen hitelezésből élők az utóbbi hónapokban rájuk nehezedő nyomás hatására óvatosabbak lettek, ritkábban mutatkoznak a településeken, kerülik az erőszakot és a fenyegetőzést. A Szerencs környéki falvakban a házkutatásoktól tartó uzsorások visszaadták az adósaiktól korábban elvett bankkártyákat és megsemmisítették a postai kifizetések felvételéhez íratott meghatalmazásokat. Az uzsora azonban nem szűnt meg, a hitelekre berendezkedett családok sem változtattak korábbi életmódjukon, de legalább ma már nem a nyílt utcán zajlik az üzlet.

- Folyamatos munkát követelünk, az uzsoraügyekben tett intézkedésekről minden héten elszámoltatjuk az illetékes egységeket - mondta érdeklődésünkre a bűnügyi igazgató. - Az utóbbi időben több házkutatást tartottunk, és sok embert hallgattunk ki az uzsorával kapcsolatos eljárások során. Segélyfizetések idején kint vannak járőreink a posták környékén és a romák lakta településrészeken, az összegyűjtött információkat feldolgozzuk, rendszerezzük. Ám, minél többet tudunk erről a sajátos üzletágról, annál nyilvánvalóbb, hogy ezt a jelenséget kizárólag rendőrségi eszközökkel nem lehet felszámolni.

Borsodban az utóbbi négy évben negyvennél is több
esetben indult nyomozás uzsorakölcsönökkel összefüggő ügyekben, az eljárások nagy része azonban még az ügyészségig sem jutott el, mert a sértettek és a tanúk visszavonták vallomásaikat. Az ezredes szerint nem feltétlenül kell erőszakot vagy fenyegetést feltételezni pálfordulásuk mögött. Elég, ha az érintettek zsebéből elfogy a pénz, és azzal szembesülnek, nincs hová fordulniuk, csak ahhoz, aki ellen nemrégiben terhelő vallomást tettek.

Lassan lezárul a nyomozás az uzsoratartozásai miatt tavasszal vonat elé fekvő taktaharkányi férfi ügyében. Az adatgyűjtés során számos bűnügyre derült fény. A Szerencs környéki településeken eladósodott embereket hitelezőik arra kényszerítették, hogy jelzálogkölcsönt vegyenek fel a házaikra. Többgyermekes családok nevére lakhatatlan díszletházakat építettek a szociálpolitikai támogatás lehívásához, mások fiktív adásvételi szerződések alapján vettek igénybe gyermekek után járó állami támogatást. A bírósági tárgyalást előzetes letartóztatásban várják az erőszakos bűncselekményekkel is gyanúsított uzsorások, de rács mögé került az ügyekben közreműködő szerencsi polgármesteri hivatal egyik osztályvezetője is.

- Csend van a faluban, új ember jön a pénzért, halkan beszél, még alkudni is lehet vele - ad rögtönzött helyzetjelentést a mezőzombori uzsoraügyek fejleményeiről B. Róbert, akinek több hozzátartozója is adósként érintett az üzletben. Az uzsorások visszavonultak, közvetítőket küldenek maguk helyett. Míg korábban egy vadonatúj luxusautóval jöttek a havi részletekért, most egy kopott, legalább tizenöt éves Audi vagy egy rozsdás Ford Transit hozza a halk szavú behajtókat. Régebben az utcán vették el a pénzt, hogy a szomszédok is lássák, mindenki fizet. Most bent a házban, zárt ajtók mögött intézik az üzletet. Csendben, kiabálás, fenyegetőzés nélkül.

A monoki V. István nem tartozik az erős emberek közé, különösebben bátornak sem tartja magát. A rokkantellátásból élő férfi feleségével, gyermekeivel több mint tíz éve a faluközpont mellékutcájában lakik egy szoba-konyhás házban. Az épület tavaly év végén egy uzsorás nevére került, az idén tavasszal kapták vissza.

- Egy falubeli vállalkozó azt ígérte, behozza a vizet, és fürdőszobát épít a gyerekekre járó szociálpolitikai támogatásért - meséli. - Azt mondta, a kérelem benyújtásakor nem lehet ingatlan a nevünkön, írassuk át a házat az ő nevére. Majd szétverte az épület hátulját, hogy ott lesz a fürdőszoba. De nem lett semmi, mert a bankban azt mondták, ha már betöltöttük a negyvenet, nem vagyunk jogosultak a támogatásra. A férfi akkor azzal állt elő, hogy neki már 1,2 millióba került a mi ügyünk, fizessük ki, vagy törlesszük havi ötvenezerrel. Tiltakozni próbáltam, de elővette a kését, és én jobbnak láttam befogni a számat. Nem sokkal később megjelent az egész családja, mondván, hogy övék a ház, mi már csak afféle albérlők vagyunk itt. Ide jártak szórakozni, ettek-ittak, bömböltették a zenéjüket, itt szerelték az autójukat. Egyszer próbáltam elküldeni őket, akkor egyikük hozzám vágta a kezében tartott autókereket. Itt látszik még a gumi nyoma a falon. A nagyobbik lányom napokig nem mert hazajönni, a szomszédnál aludt.

A rémálomnak Szepessy Zsolt polgármester közbelépése vetett véget.

- Amikor meghallottam, mi történt a házzal, megkerestem a vállalkozót, és azt mondtam neki, huszonnégy órát adok neki, hogy visszaadja az ingatlant, és akkor megspórolhatjuk a rendőrségi procedúrát - meséli. - Másnap ott volt az asztalomon az aláírt szerződés, hogy visszaadják a házat. A papírokat a hivatal gépkocsijával bevitettem a szerencsi földhivatalba, ahol soron kívüli átíratást kértünk.

V.-ék a történtek óta nem beszéltek zaklatóikkal, bár néha a faluban látják őket. Úgy mennek el egymás mellett, mintha semmi nem történt volna. Mintha csak egy rossz álom lett volna az egész. Pedig valóság volt, erre emlékezteti őket a sárga csekk, amelyen a ház nevükre írásának illetékét kell majd befizetni.

Most éppen azért aggódnak, mert erre már végképp nincs pénzük.

Szepessy Zsolt polgármester a visszaszerzett házban
Szepessy Zsolt polgármester a visszaszerzett házban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.