A sikerdíjtörténet folytatódik

Tocsik Mártának a 804 millió forintos sikerdíjból bruttó 80,7 millió forint jár, 578 millió forintot és annak kamatait vissza kell fizetnie az ÁPV Rt.-nek - mondta ki tizenkét év után a Legfelsőbb Bíróság tegnap, felülvizsgálati eljárásában. A sikerdíj körüli pereskedésben azonban van még egy elvarratlan szál.

Tocsik Márta a kilencvenes évek közepén mintegy 804 millió forint sikerdíjat vett fel az ÁPV Rt.-től. Ez biztos. Minden más azóta is vita és perek tárgya. Az már tisztázódott, hogy nem követett el bűncselekményt, amikor az állam és az önkormányzatok közötti alkut közvetítve tízszázalékos részesedést kapott abból az összegből, amelyet a helyhatóságok elengedtek. (A privatizált cégek önkormányzati tulajdonú telkeiért fizetendő összegről kellett megegyezni, utólag.) A Legfőbb Ügyészség szerint Tocsikot nem illette meg a sikerdíj, mert nem végzett valódi közvetítői tevékenységet. Ezért perelték a kifizető ÁPV Rt.-t és a pénzt felvevő ügyvédnőt.

A jogásznő állította: a rábízott feladatot ellátta, tehát jár a sikerdíj. A Legfelsőbb Bíróság 2002-ben jogerős rész- és közbenső ítéletében úgy döntött: jogszabályba nem, de jó erkölcsbe ütköznek a szerződések, ezért semmisek.

Végül a Fővárosi Bíróságnak kellett tisztáznia, hogy ezek után Tocsiknak mennyit kell visszafizetnie. 2007-ben első fokon úgy ítélte meg, hogy 801 millió forintot és annak 1996 óta számított kamatait. Azaz Tocsik munkája mindöszsze 3,3 millió forintot ért. A bíróság szerint ugyanis Tocsikot nem terhelte kockázat, nem a rátermettségén és ügyességén múlott az eredmény, az előre biztosított volt. A felek tőle függetlenül megállapodtak.

A Fővárosi Ítélőtábla 2008-ban hozott jogerős ítéletében azonban már úgy határozott: Tocsiknak csak nettó 578 millió forintot és annak 1996 óta számított kamatát kell az ÁPV Rt. részére megfizetnie. Másfelől: bruttó 80,7 millió forint jár neki az elvégzett munkája után.

A Legfelsőbb Bíróság keddi felülvizsgálati eljárásában fenntartotta hatályában ezt a döntést. Az indoklás szerint helyesen jutott az ítélőtábla arra a következtetésre, hogy nem az eredeti tíz, hanem csak egy százalékban határozta meg a Tocsikot megillető jutalék mértékét. A bíróság rámutatott arra is, hogy a Tocsik által a 800 millió forint után már megfizetett 160 millió forint áfa a költségvetést gazdagítja, így ezt az összeget nem kell már az ÁPV Rt. részére megfizetnie.

Tocsik Márta az idén áprilisig szerepelt az APEH-nél nyilvántartott, tízmillió forint feletti adótartozást felhalmozó magánszemélyek listáján. A keddi felülvizsgálati tárgyaláson a bíróság ismertette azt az APEH-beadványt, amelyből kitűnt: a jogásznőnek már nincs tartozása. Hidasi Gábor, Tocsik ügyvédje a befizetett összeg nagyságát üzleti titokra hivatkozva nem árulta el, ám úgy tudjuk, több százmillió forintról van szó. A jogásznő emellett korábban már 160 millió forint áfát is befizetett. Azaz, szó sincs arról, hogy jelenleg 804 millió forint lapulna a zsebében.

S hogy mi lett a "bűvös" 804 millió sorsa? Hidasi Gábor ezt egyelőre nem mondta el. Azt azonban igen, hogy a felülvizsgálati döntés fényében a kamatokkal együtt mintegy másfél milliárd forintot kell Tocsik Mártának visszafizetnie. Ráadásul 1996-tól 2003-ig, a büntetőügy jogerős befejezéséig a több százmillió forint zárolva volt a bíróság számláján, ahol az nem kamatozik.

- Csak a per zárult le, a sikerdíj ügye még nem. Egyrészt folyamatban van az ÁPV Rt. és a jogásznő közötti jogvita, amelyben Tocsik Márta viszontkeresetet terjesztett elő a vagyonkezelővel szemben, mondván: az nem fizette ki a neki járó teljes összeget. Másrészt azt fontolgatjuk, hogy mit lehet tenni a kamatok csökkentése végett - mondta Hidasi Gábor.

Amire az ügyvéd utal: Tocsik Márta ellen 1996-ban az ÁPV Rt. is pert indított. A szolgáltatás-ellenszolgáltatás feltűnő értékaránytalanságára hivatkozva a 804 millió forintos sikerdíjból csaknem 792 millió forintot és annak kamatait követelik vissza. E jogvitát 1997-ben a büntetőügy jogerős befejezéséig, ami 2003-ban volt, felfüggesztették. A Fővárosi Bíróságon arról tájékoztattak, hogy még nem tűztek ki tárgyalási napot.

Tocsik Márta 2003 áprilisában a Legfelsőbb Bíróságon, amikor felmentették a csalás vádja alól
Tocsik Márta 2003 áprilisában a Legfelsőbb Bíróságon, amikor felmentették a csalás vádja alól
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.