Szakrális helyek
Minden élőlénynek joga van szakrális helyéhez, ami a kutyának a csontostál, az embernek egy romantikus történettel felruházott kőtömb.
Városomban szakrális hely a remeteszobor vagy a stég, ahol mindenki Misája, a későbbi olimpikon, nap mint nap vízre szállt, a régi Vásártér-lakótelep felé eső része májusi estéken, amikor a közeli tízemeletesekből leszabaduló gyerekek csapatban hajkurásszák a cserebogarakat. És szakrális helyek az egyházi intézmények körüli utcák, mint ezt egyik kereszténydemokrata képviselőnk, a helyi Polgári Összefogás emblematikus figurájának közleményében olvastam a minap. Nemcsak a nagytemplomunk szakrális hely tehát, hanem az út is, amely a nagytemplomot körbefutja, ezért ott, a képviselő szerint, hiába a hatályos döntés, nem lehet parkolódíjat szedni. Félek, már most sem gyógyító erejű a járdákon és az út szélén szabálytalanul, egymás orrában parkoló járműveket kerülgető gyalogosokban és a tolatásra kényszerülő autósokban felgyülemlett energia, és a zsúfoltság várhatóan még nagyobb lesz, amennyiben ezt az egyetlen közterületét a belvárosnak mégsem tennék fizetőssé. Márpedig erre van ígéret, a városatya kijelentette, ha a Fidesz jut hatalomra, visszavonják a rendeletet. Szemünk se rebben, hogyha egy politikus azt ígéri, akkor a siketek hallani fognak, és a kerekes székesek lábra állnak, mégis felmerül a kérdés: hol kóricált a képviselő, amikor a testület ellenszavazat nélkül döntött a belváros rehabilitálásakor elkerülhetetlennek ítélt új városi parkolási szabályozásról, amelynek lényeges eleme volt egy mélygarázs megépítése is? Ezt a beruházást az Összefogás már a megvalósulás fázisában megóvta, arra hivatkozva, hogy nem voltak a kellő információk birtokában. Nincs mit csodálkozni ezen, egy városban egymást érik az információk, szegény képviselő nem győzi kapkodni a fejét, és akkor még ott a kétség: vajon az ingyenessé tett szakrális téren tényleg csak a templomba igyekvők állítják le a járművüket, és egyáltalán, mekkora sugárban hat a hely szelleme?
Pedig a szakrális tereket oktalanság lenne kisajátítani, a szakrális hely, mondhatni, elhatározás kérdése. Ott és akkor teremtjük meg magunknak, amikor és ahol arra igényünk van. Mondják, léteznek olyan szakrális helyek, amelyek az idők során elveszítik az energiájukat, az emberek megérzik az élettelenségüket: a helyek dermedtségét.