Aki tett a gyűlölet ellen

(Kosáry Domokos emlékének, aki Páty községben, a Splény-kúria közelében élte élete utolsó éveit.)

Splény Béla 1847 nyarán, a selmecbányai akadémia elvégzése után, szűknek érezte a "bányahivatalnoki eszmekört", és vágyódott "a politika nagyobb látókörű életébe". Vágya kielégítésének nem volt különösebb akadálya. Pesten Tóth Gáspár szabónál 500 pengő forintért megrendelt egy magyar díszruhát, amire a pozsonyi országgyűlésen a felsőház tagjainak is feltétlenül szükségük volt. Mivel az évben jó volt a termés, a pátyi birtok rá eső jövedelméből ezt ki tudta fizetni. Más akadálya a politikai életbe való belépés előtt nem merülhetett fel, hisz főrangú származása miatt megjelenése a felsőtáblán, a nagykorúságot elérve, csak tőle függött.

Az 1847-48-as reformországgyűlés hazánk politikatörténetének egyik legnevezetesebb eseménysora. A fiatal Splény báró (nevét tudtommal ugyanúgy i-vel a végén kell ejteni, mint a Batthyány nevet) emlékirataiban erről is, máshonnan pótolhatatlan részletek tömegével emlékezik meg. Csak ízelítőül: megemlíti, hogy a jobbágyfelszabadításról rendelkező úrbéri törvény megszavazását, amire ő örömmel voksolt, az ellenzékhez tartozó, tehát Kossuth Lajos pártján lévő földbirtokosok közül is számosan igen leverten fogadták. Splény báró ekkor nagyjából évi jövedelme felének elvesztésére szavazott. De ő is és testvérei is örültek a történteknek - ám azért, ami jár, az jár alapon, gyors levelet menesztett Pozsonyból Pátyra, hogy mielőtt az intézkedés híre elterjed, nővérei beszedhessék a jobbágyi járandóságokat. Ez azonban már nem sikerült, mert, és idézi pátyi ispánjuk levelét: "Könnyes szemmel jelentem, sajnos, a parasztok már mindent tudnak."

A tábornoki rangú apa Bécsben a magyar testőrség kapitánya volt. A Splény család, az időben előre, hátra és oldalágon is, virtigli katonacsalád. Állandóan úton vannak, hol Pátyról Bécsbe, hol onnan Budára (és milyen fölemlítésre méltóan nagy volt akkor is a különbség a magyar és az osztrák rész között!). Hogy a katonákat hogyan állították ki akkoriban, a XIX. század elején, sokat hallottuk, olvastuk. Mégis meghökkentő, amikor a szerző elmeséli, hogy a Galíciában állomásozó Lajos bátyja kérdé egyszer katonaszolgáját, hogyan lett katona: "Hát, főhadnagy uram, többedmagammal betörtünk a zsidó boltjába, agyon is ütöttük őt, azután bekísértek a megyére, hanem nem zártak be, inkább katonának állítottak." Így! Ennyi! Splény sógora, Guyon Rikkárd (így írja a Richárd keresztnevet) esetében részletesen beszámol arról, hogy mi módon vásárolt Guyon családja 4000 forintért hadnagyi rangot. Értesülhetünk az akkor bevett tranzakció útjáról, módjáról, s arról, hogy a vásárló is, a helyét átadó, fiatalon kvietáló, azaz nyugdíjba vonuló tiszt is jól jár - csak a kincstár fizet rá a boltra. Így került hozzánk a branyiszkói hős. (Tanítják-e még az iskolában a branyiszkói csatát?)

S a szociológiai feltűnőségek: ahogy az emlékirat a válásokat sorolja. Arisztokrata környezetében se szeri, se száma a házasságok felbomlásának és az újraházasodásoknak. Úgy kerülnek szóba, mint manapság körülöttünk, mint ami magától értetődik. Szaktörténészek tudhatják rá a magyarázatot; felsőbb körökben talán a püspök nagybácsik segítettek elsimítani a válások előtt akkoriban még igencsak tornyosuló akadályokat.

Szembeötlő a kor, mai szóval, multikulturalizmusa. Mindig mindenkinek a nacionáléja is megemlíttetik - természetes módon és elfogadólag. Ennek valóságos ellentéte a XX. századi, etnikailag már szinte abnormálisan homogenizálódott, s ezzel párhuzamosan (netán épp ezért?) idegenellenességgel telítődő társadalmunk. Persze száz helyről tudunk erről, de csak ritkán ily telítettségű emlékezés révén, amely azt is bemutatja, miként alakul át az ő és családja udvarhűsége magyar honfiúsággá. Végül már csak az idős mamában maradnak svarc-gelb, vagyis császárhű érzelmek, de végül ő is meggyőzetik. S mindez a legkisebb nemzeti dagály nélkül, pedig mennyi jeles XIX. századi írás van telítve "égő kebellel" és "a tajtékos hullámokon hánykódó csolnakokkal".

Splény báró és polgáriasodó társadalmi köre - miként Németh G. Béla írta egy helyütt - : "Nem párt-értelműen, nem is elméletszerűen, hanem mentalitásában volt liberális, kivált világszemléleti és vallási tekintetben." Ez egy rezervált, hisztériamentes, civilizált mentalitás volt. A visszafogottság, az érzelmek fékezése jellemezte - akár a szenvtelen tudomásulvételig. Ahogy Széchenyi és Kossuth sistergő szembenállását is látja: "Ő pedig mindinkább conservatív oldalra tolatott, azon határtalan ellenszenve által, melyet Kossuth működése és annak módja ellen érzett."

Az ezeroldalnyi emlékirat 1987-ben a Magvető Kiadónál jelent meg, és a két kötet ára 64 forint volt. Alighanem a XIX. század egyik, ha nem a legjelentősebb forrása ez a tekintetben, hogy hogyan éltek akkortájt a legfelsőbb réteg tagjai, hogyan teltek hétköznapjaik, milyen köz- és magángondokkal küszködtek. Lenyűgöző a részletek sokasága, főként az események higgadt számbavétele. De mindenekfelett a szerző civilizáltsága. Nem az az érdekes, hogy az emlékezés írója nagy idők tanúja. Mikor nem nagyok az idők? Hanem az, hogy esetében az iskolázottság és a nemzeti liberalizmusnak mondott - a gazdasági értelmű liberalizmussal oly nehezen egyeztethető - politikai liberalizmus hogyan nyilvánul meg észjárásként és viselkedésként. Éppen visszafogottságaiban, rezervált tárgyilagosságában valódi tett ez az írás a túlfűtött, s így sokszor a gyűlölködésbe fulladó érzelmek ellen. Splény Béla antikváriumokban ritkán kapható emlékezése koráról, életéről ritka példázata ennek.

Így néz ki ma az egykori pátyi kúria
Így néz ki ma az egykori pátyi kúria
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.