Fürednek télen is kell a légimentő-bázis

A közpénzekkel való felelőtlen játszadozásnak minősítette a balatonfüredi polgármester, hogy a tervek szerint a jövőben csak szezonálisan működik majd a tavaly átadott füredi légimentő-bázis. A légi mentők vezetője másképpen vélekedik.

- Ha előre tudjuk, hogy csak egy szezonálisan működő légimentő-bázist akarnak majd üzemeltetni Balatonfüreden, akkor nem építettünk volna egy ilyen drága, világszínvonalú létesítményt - mondja Bóka István, a tóparti város polgármestere.

Balatonfüreden az elmúlt napokban nagy vihart kavart a hír, amely szerint jövőre Pápára költöztetik át a légi mentők állandó bázisát, és a tavaly átadott, 143 millió forintból megépített füredi létesítményt csak az idegenforgalmi szezonban kívánják használni.

A füredi légimentő-bázis építési költségeiből a balatonfüredi önkormányzat 57 millió forintot vállalt magára, a Veszprém megyei önkormányzat 30 millió, az egészségügyi tárca 43 millió, a Balaton Fejlesztési Tanács pedig 13 millió forinttal járult hozzá a beruházáshoz. Bóka István szerint, ha a jövőben csak nyaranta szállnak fel innen a mentőhelikopterek, akkor fölöslegesen fektették be a közpénzeket.

Túri Péter, a helikoptereket és állomáshelyeiket működtető Légimentő Kht. ügyvezető igazgatója alaptalannak tartja a balatonfüredi bázis szezonálissá alakításával kapcsolatos aggályokat és panaszokat. Leszögezte: az új füredi központ felépítésében és a beruházás jelentős önkormányzati támogatásában jókora szerepe volt annak, hogy a korábbi helikopterleszálló-pálya és hangár helyére került az Annagora vízi vidámpark. Vagyis a város érdekeit szolgáló, adóbevételeit jelentősen növelő beruházás miatt vált elkerülhetetlenné a korábbi objektum odébb költöztetése. Az új bázis pedig - tette hozzá Túri - azért került olyan sokba, mert abban alakították ki a földi mentők központját is. A légi mentők vezetője kérdésünkre válaszolva közölte: a létesítmény nem feleslegesen épült meg, arra továbbra is nagy szükség van, mivel az idegenforgalmi szezonban a pápai bázist kiegészítve egy pluszhelikopterrel fog működni.

Túri Péter nem érti, hogy miért érte váratlanul a pápai átköltözés híre a balatonfüredieket, hiszen a légi mentés 2005-ben elfogadott, a kormányzat által is jóváhagyott átfogó fejlesztési koncepciójában már szerepelt hosszú távú megoldásként az állandó pápai légimentő-bázis terve. Bóka István szerint viszont a beruházásról már 2004 végén megállapodás született az egészségügyi tárca egyetértésével, azóta pedig senki nem egyeztetett a füredi önkormányzattal.

- Figyelembe véve a többi dunántúli, különösen a tavaly átadott sármelléki bázis szerepét, Veszprém megyében nem Balatonfüred, hanem Pápa az ideális helyszín, ugyanis onnan lehet a legtöbb települést a legrövidebb idő alatt elérni - érvel Túri Péter. - Az őszi-téli időszakban a sármelléki és a majdani pápai gép is biztosítani tudja a Balaton környéki településeken a gyors mentést, míg az idegenforgalmi szezonban a füredi bázisra telepített plusz- géppel megerősíthetjük a szolgálatot, azaz nyaranta javulhat a légi mentés helyzete Veszprém megyében.

Bóka István azt reméli, hogy a költözési tervekről még nem született végleges döntés, ezért Túri Pétert szeretnék meghívni a következő balatonfüredi képviselő-testületi ülésre.

Vége a szezonnak, pakolnak Füreden
Vége a szezonnak, pakolnak Füreden
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.