Rejtőzködő iratok, átértékelendő források
A kutatók által szenzációsnak minősített dokumentum került elő az 1956. október 23-i forradalomról. Nagy Imre október 23-i, a Parlament előtt elhangzott beszédének mintegy folytatását publikálták a minap az 1956-os Intézet honlapján. Kiderült ugyanis, hogy mondandója nem ért véget a beszéddel: a leirat még négy és fél oldalon át folytatódik, Fenyvesi Mária parlamenti gyorsíró ugyanis rögzítette a miniszterelnök-helyettesi tárgyalóban késő este elhangzottakat. A megbeszélésen Nagy Imrén kívül részt vett Erdei Ferenc, Mekis József, Hidas István miniszterelnök-helyettes, valamint Déry Tibor, Veres Péter, Aczél Tamás író, Fazekas György újságíró, valamint több egyetemista.
"Október 23-án este a reformokért, változásokért tüntetők soraiból Mekis szobájába tóduló fiatalok már érezték a forradalom lendületét, de még nem értették saját erejüket, s azt sem, hogy az ember, akit akartak, miért nem folytatja az utat velük - írja az új dokumentumról szóló elemzésében Rainer M. János történész, az 1956-os Intézet főigazgatója. - Pedig Nagy beszédéből megérthették volna. Nagy Imre Kossuth téri fogadtatásának sokkhatása alatt állt, és nem értette meg, mennyi minden múlhat rajta abban a pillanatban."
Az újabb, véletlenül előkerült dokumentum is mutatja Ranier M. János szerint, hogy még Magyarországról is előkerülhetnek újdonságok. Ezek egy része magángyűjteményekben lehet, és olykor egészen elképesztő történeteket tár fel.
A kutatók mégsem elsősorban a hazai levéltáraktól, magángyűjteményektől várnak áttörést, a legnagyobb hiány ugyanis orosz levéltári dokumentumokból van. Rainer M. szerint a szovjet reakciókról továbbra is keveset tudunk: a politikai döntéshozatali intézmények magatartásáról már viszonylag sok dokumentum előkerült, de arról nem, hogy a szovjet hadsereg, a tanácsadók, a hazánkba küldött KGB-egységek hogyan látták a magyarországi történéseket. Ezen a téren a kutatás nehézkesen halad, mert az orosz levéltári források továbbra is csak részlegesen hozzáférhetők.
A dokumentációs deficit pótlása a kutatásnak csak egy részét jelenti. Ugyanilyen fontos a már rendelkezésre álló dokumentumokból nyert adatok interpretációja, történetekbe rendezése. Tavaly tavasszal jelent meg Rainer M. János és Gyáni Gábor által szerkesztett tanulmánykötet Ezerkilencszázötvenhat az újabb történeti irodalomban címmel, melyben azt vették számba, milyen új megközelítéseket hoztak az ötvenedik évforduló alkalmából megjelent publikációk. Ezek közül Rainer M. János két szempontot emelt ki lapunknak nyilatkozva: egyfelől azt, hogy bármilyen hatalmas is az ötvenhatos irodalom, paradox módon nemigen született nagymonográfia a forradalomról. Ezt a hiányt pótolhatná Standeisky Éva A szabadság megtapasztalása - a nép az 1956-os magyar forradalomban című, esettanulmányok füzéréből álló monográfiája, amely nemsokára elkészülhet, illetve Szakolczai Attila ugyancsak készülő, hagyományos eseményközpontú nagymonográfiája a forradalom történetéről.
A másik fontos szempont a dokumentumok értelmezésének problémája. - Az írott források jelentős részét a rendőrségi, ügyészségi, bírósági iratok teszik ki, vagyis azokat egy ideológiailag meghatározott rendszer állította elő. Ezek forrásértékéről szól az 1956-os Intézet decemberben esedékes évkönyvében megjelenő Szakolczai-tanulmány. Ebben a szerző arra jut, hogy a megtorlás dokumentációja a legelemibb részében is konstrukció. Nemcsak arról van szó, hogy a koncepciós perek vádlottjai nem követtek el bűnt, de kiderül az is, hogy a dokumentumok a szereplők történeteit is a politikai igényekhez igazították - mondta Rainer M. - Ez felveti azt a kérdést, hogy mennyiben lehet ezen forrásokra támaszkodni, azoknak hinni. Ugyanez a probléma a kutatások másik fő forrásával: a visszaemlékezésekkel. Kiderült, hogy az emlékezet sokszor csak távoli viszonyban áll a valósággal, sokkal többet árulnak el az interjúk, memoárok az emlékező mai vélekedéséről, mint a tényleges eseményekről. Ez az 56-os Intézet oral history gyűjteményére is érvényes - jegyezte meg a főigazgató.
A források átértékelése mellett azzal is számolni kell, hogy miközben a társadalmi igény a nagy történetek megalkotására sarkall, addig a kutatói divatok, történettudományi tendenciák, illetve az ezeket képviselő új kutatói nemzedék inkább a kisebb történetekre összpontosít.
