Október 23., visszafogott ünnep

Visszafogottnak ígérkeznek az állami ünnepségek, alig néhány rendezvényt szerveztek október 23. alkalmából. A szélsőséges csoportok és a rendőrök viszont nagyon készülnek. A következő napokban fokozott ellenőrzésre, forgalomkorlátozásokra lehet számítani.

Több mint hétszáz rendezvényt jelentettek be országosan, és úgy nyolcvanat a fővárosban az 1956-os forradalom és szabadságharc 52. évfordulója alkalmából.

Az ünnepek idején a szokásos létszám többszörösét vezénylik szolgálatba, és a Készenléti Rendőrség egységeit szintén bevethetik. Az óvatosság nem indokolatlan, mert ezúttal is rendbontásokra lehet számítani. Lesz olyan "megemlékezés", amelynél már a helyszín megválasztása - a Teve utcai rendőrszékház - is provokációnak tűnik. Emellett vannak olyan hírek, hogy a Nyugati pályaudvar környékén futballhuligánok gyülekeznek majd.

A hivatalos ünnepségek ma délelőtt a Sándor-palotában kezdődnek, ahol Sólyom László köztársasági elnök kitüntetéseket, majd a zuglói Bourbon Rendezvényházban emlékérmeket ad át. Délután beszédet mond a Budapesti Műszaki Egyetemen, később ellátogat a Nagy Imre-házhoz. Az államfő koszorút helyez el a műegyetemi emlékműnél, utána a Piarista közben levő emléktáblánál.

Csütörtök délelőtt a Kossuth téren ünnepélyesen felvonják a nemzeti lobogót, majd a közjogi méltóságok a Vértanúk terén csendes megemlékezésen és az 56-osok terén koszorúzási ünnepségen vesznek részt. A kormányfő kora délután ugyancsak felkeresi a felújított Nagy Imre-házat, ahol beszédet is mond. Este fél nyolckor a Kossuth téren fellobban a forradalom lángja, míg nyolckor Egy októberi dal címmel ünnepi gálaműsor kezdődik az Operaházban, amit Gyurcsány Ferenc ünnepi beszéde nyit meg. Ezen a rendezvényen Sólyom László már nem lesz jelen, mert délután négynapos látogatásra Erdélybe utazik.

A hivatalos ünnep részeként forradalmi fényekbe öltöztetik a Parlament épületét és az 56-os emlékművet. Az 56-osok terén szabadtéri múzeum, utcaszínház és nyitott filmstúdió, péntektől november 4-ig a Szabadság téren fotókiállítás várja az érdeklődőket. Az ünnepségsorozatot november 4-én gyásznapi megemlékezés zárja a Hősök terén.

Az idén a Fidesz nem szervez nagygyűlést a nemzeti ünnep alkalmából, hanem Orbán Viktor pártelnök a jobboldal vezette budai önkormányzatok közös rendezvényén szólal föl a Várban. Az MSZP-s Molnár Gyula, Újbuda polgármestere erre válaszul a Szent Imre Kórházban levő emlékhelyhez hívta kollégáit.

A Jobbik és a Magyar Gárda a Deák téren, a MIÉP a Hősök terén, Budaházy György és Toroczkai László a rendőrség Teve utcai székházának közelében tart megemlékezést. A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) - a "kádári megtorlás ötvenedik és a gyurcsányi agresszió második évfordulóján" - kora este az Astoriánál ünnepel, és ott állítólag bemutatják Wittner Mária Hóhér, vigyázz című filmjét. Reményeik szerint a "nemzeti oldal" valamennyi tüntetője - "Vonáék, Toroczkaiék, Budaházyék, Fáberék, Gondáék stb." - megjelenik majd ott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.