HospInvest: jogerős engedély

A HospInvest Zrt. tegnap közleményben tudatta: a sajtóhírekkel ellentétben hétfő délután óta rendelkeznek jogerős ÁNTSZ-engedéllyel, amelynek megfelelően november 1-jétől átveszik az egri Markhot Ferenc Megyei Kórház és Rendelőintézet működtetését. Egyben cáfolták azt a hírt, hogy az engedély azért nem jogerős, mert azt megfellebbezték volna.

Megtudtuk: Eger önkormányzata valóban beadta a fellebbezését az ÁNTSZ-engedély kiadása ügyében, ám az még nem dőlt el, hogy a város ügyfélként részt vehet-e ebben a folyamatban. Jelenleg az országos tiszti főorvosi hivatal vezetője vizsgálja, jogos-e az egri önkormányzat igénye, hogy a város vonzáskörzetéből a kórházba jelentkező betegek képviseletében harmadik félként belépjen a HospInvest Zrt. és a Heves megyei önkormányzat mellé. Eddig csak e két szereplő fellebbezhetett volna az ÁNTSZ-engedély kiadása ügyében, ám ők ezt nem tették meg, így vált jogerőssé október 20-án a határozat.

Habis László, az Egri Lokálpatrióta Egyesület színeiben megválasztott egri polgármester lapunknak korábban azt mondta: ha az országos tiszti főorvos nem ismeri el ügyfélként a várost, akkor bírósághoz fordulnak jogorvoslatért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.