Magántőke nélkül nem megy
A hazai egészségügyi szektor magánosítása a rendszerváltás óta zajlik. Először a 90-es évek elején a háziorvosi ellátást és a gyógyszertárak működtetését adta az állam vállalkozásba, majd apránként a drága gépeket, komolyabb beruházásokat igénylő diagnosztika, végül a nagy állami kórházak kerültek sorra. Ez utóbbi folyamatot állandó politikai viták kísérik. Ez talán nem is véletlen, mert egy-egy nagyobb kórház, netán intézményi holding irányítása nemcsak több szakmai lehetőséget, hanem gazdasági és politikai hatalmat is jelent.
Bár a kórházakra már nyolc évvel ezelőtt is volt jelentkező, a privatizációs folyamat 2004-ben kezdődött, s az elmúlt két évben országszerte felgyorsult az intézmények gazdálkodásiforma-váltása. Mára a fekvőbeteg-ellátók ötöde, 32 kórház működik valamilyen gazdasági formában, közülük tucatnyit befektetők üzemeltetnek. Több önkormányzat - köztük Körmend, Hévíz, Tapolca, Veszprém, Várpalota, Szarvas, Mezőtúr, Gyöngyös, Hatvan, Parád, Pomáz, Dorog, Nagyatád - adta tíz-húsz évre magáncégeknek a fekvő- és a járóbeteg-ellátás minden nyűgét. A folyamatból a nagy egyetemek sem maradtak ki (Debrecen, Szeged, Pécs): klinikáik mellé sorra kebelezik be fúziós formában a kisebb városi intézményeket.
A mára szinte önjáróvá vált folyamatot piaci és gazdasági törvényszerűségek mozgatják. A tulajdonos önkormányzatok egyre kevésbé képesek megbirkózni a pénzhiány melletti egyéb kihívásokkal, jelesül a mind jobban megmutatkozó orvoshiánnyal és a technológiai robbanással. Így szívesen, szinte ingyen szabadulnának a kórházaiktól. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár az ellátásért járó díjak nagyobb részét magánszolgáltatóknak fizeti ki. Bár a hivatalos statisztikákban nem látszik, de még az állami vagy önkormányzati tulajdonban működtetett intézmények is juttatnak e bevételből a magánvállalkozásoknak. Az informatikai, a mosodai, az élelmezési, a takarítási szolgáltatásaikat rendre kiszervezték, és külső cégektől vásárolják. A piac nagyságát jellemzi, hogy csak a fővárosi kórházak esetében évente több tízmilliárd forint jut így a magánszférának az egészségügyi közfinanszírozásból.
A rendszerváltás óta ugyan valamennyi parlamenti párt deklarálta, hogy szükség lenne speciális egészségügyi privatizációs törvényre, ilyen jogszabály azonban azóta sincs.
A probléma megoldásának annak idején már a Fidesz-kormány minisztere, Mikola István is nekifutott, de már csak az Orbán-kormány ciklusának végén, s mire hatályba léphetett volna a törvénye, az akkori ellenzék választási győzelme elsodorta a jogszabályt. A miniszteri székben őt követő Csehák Judit is készített egy szocialista változatot - azt meg az Alkotmánybíróság semmisítette meg, jogalkotási hibákra hivatkozva. A legnagyobbat a Gyurcsány-kormány szabad demokrata Molnár Lajos-Horváth Ágnes párosa lépte volna e területen, ők az egymással versengő magánbiztosítókra bízták volna, hogy tiszta viszonyokat teremtsenek, ám a vizitdíj eltörléséről szóló áprilisi népszavazás végül a koalíciót is elsodorta. A szocialista kormány mindebből azt szűrte le, hogy jobb nem belenyúlni újra a darázsfészekbe. A Fidesz pedig a végletekig feszítette a politikai vitát: szerinte az, aki ma a kórházakhoz nyúl, a nép ellensége.
