Mi lesz velünk, ha menni kell?
A hatéves kishúgunk, Zsanett Baján él, bentlakásos intézetben. Ő epilepsziás, de már két éve nem volt rohama, gyógyszereket szed. Nem beszél rendesen, most tanítják majd írni, olvasni, hétvégenként hazahozzuk. Anya azt üzente, hogy majd támogat minket. A falu szélére költözött, egy panzióba, ahol sok lány dolgozik. Nekünk meg lehet, hogy el kell menni a házunkból, mert apa nem tudja fizetni a részleteket. Már jött egy bácsi, aki megmérte, mekkorák a szobák. Úgy hívják, végrehajtó. Szeretek itt lakni, saját szobám van, meg itt vannak az udvaron a kutyák, most születtek a kölykök meg a cicák is. Őket hova vinnénk? Apa azt mondja, jöhetnek majd velünk ők is, ha menni kell.
A tízéves Ambrus Erikát hallgatom a Bács-Kiskun megyei Sükösdön. Apja és nővére szótlanul ül mellette egy teherautó-gumiból készített homokozó szélén.
- Amióta az asszony itt hagyott, csak szorít belül valami, aludni se tudok, egyfolytában gondolkodom, mi lesz velünk, mi lesz a házzal - mondja Ambrus József, a családfő.
Feleségét, Esztert tizenhárom évvel ezelőtt ismerte meg a sükösdi diszkóban. Egy évvel később volt az esküvőjük: a fiatal lány már terhes volt az első gyerekkel.
- Ma is azt vágja a fejemhez, hogy csak emiatt jött hozzám feleségül. De akkor minek kellett utána még két gyereket szülni? - kérdi tétován, hangjában minden harag nélkül Ambrus József. Ő igyekezett mindent megadni a családnak. A kilencvenes évek végén munkát vállalt egy mezőgazdasági vállalkozónál. Jó fizetést kapott, havi 150-200 ezer forintot. Úgy gondolta: ha hitelre megvesznek egy házat a faluban, ebből a pénzből tudják majd fizetni a havi részleteket. Kétmillió forintot vettek fel, a nagybátyja is adott kölcsön félmilliót az illetékre meg a legszükségesebb berendezések beszerzésére.
Nem volt baj, egészen addig, amíg a mezőgazdasági vállalkozó tönkre nem ment, s a családfő munka nélkül maradt. Később talált ugyan állást, de kisebb lett a fizetése: havonta már csak hatvan-nyolcvanezer forintot vitt haza. Ez, valamint a családi pótlék és a legkisebb, tartósan beteg lány után járó gyes épp csak arra volt elég, hogy kifizessék a rezsit, ruhát és élelmet vegyenek a gyerekeknek. A lakásrészlet befizetésével kezdtek elmaradozni.
- Mindig hazaadtam a pénzt, csak pár száz forintot tartottam magamnál váratlan kiadásokra - mondja Ambrus József. Hozzáteszi: nem iszik, nem dohányzik, nincs szenvedélye. Nyaralni nem voltak.
- Amíg dolgoztam, a feleségem otthon inni kezdett - meséli a férfi. - Egyre többször volt agresszív a gyerekekkel és velem is, hiába csitítgattam. Előfordult, hogy elmentem borért, csak ne veszekedjen, nyugodjon meg. Szeptember elején aztán mondtam neki: nem bírom tovább, meg kell változnia, vagy széthullik a család. Erre fogta magát, összepakolt, és elköltözött itthonról.
Ambrus József ott maradt a három gyerekkel. Állást sem talált, az elmúlt hónapokban alkalmi munkákból élt.
Az asszony szeptemberben egy faluszéli panzióba költözött, amelyről az járja, hogy ott lányok pénzért nyújtanak bizonyos szolgáltatásokat. A szóbeszédre Eszter csak legyint, amikor találkozunk. A gyerekeit jött meglátogatni, hozott nekik cipőt, néhány csecsebecsét. Új frizurával, vörösre festett hajjal érkezett. Erika, a középső lány első pillanatban alig akarta megismerni. Aliz nem volt otthon, a nagymájával Bajára utaztak, mert a tizenkét éves lány egy ottani hatosztályos gimnáziumban szeretne továbbtanulni, s az ezzel kapcsolatos tájékoztatón vettek részt.
- Tudom, milyen híre van annak a fogadónak, de engem nem zavar - mondja Eszter. - A főnök takarítani hívott oda, s ennek fejében az egyik szobában lakhatok. Beiratkoztam egy iskolába, Bajára, ha elvégzem, szociális gondozó leszek.
Szépen, választékosan beszél.
- Amióta elköltöztem, nem iszom - mondja, amikor erről kérdezem. - Itthon majdnem megfulladtam, be voltam zárva, nem mentünk sehová, nem voltak barátaink. Most meg tudom beszélni a gondjaimat másokkal, nincs bennem feszültség.
- A három gyerek összes gondja közben a férjére szakadt - vetem közbe.
- Mondtam nekik, hogy támogatni fogom őket - válaszolja. - Lemondtam a gyesről, a családi pótlékról, mindent Józsi kap. Most is hoztam tornacipőt Erikának, mert a régit már kinőtte. Vasárnap itt alszom, hogy a legkisebb lányt, Zsanikát együtt vihessük majd vissza az intézetbe Bajára.
- Viszont itt maradt a csaknem kétmilliós adósság, a házukat lassan elárverezik - mondom.
- A házat el kellene adni, kifizetni az adósságot, de nincs rá vevő, senkinek sem kell - feleli Eszter.
- Aztán mehetnénk az utcára a gyerekekkel, erre nem gondolsz, Eszti?! - kérdi a férj.
- Nem mennétek az utcára, ebben biztos vagyok - válaszolja Eszter.
Vaskó György nem ennyire optimista. Az önkormányzati képviselőt Ambrus József kereste meg kétségbeesve, amikor kiderült, árverezés fenyegeti a házukat.
- Először azt hittem, kisebb a baj, csak átmeneti pénzzavarról van szó. Akkor ijedtem meg, amikor kiderült: jelzálogkölcsön van a házon, a részletek nem fizetése miatt már egy faktoringcégnél van a tartozás behajtása. Hamarosan végrehajtási szakaszba kerülhet az ügy.
Ambrusék az idén tavasztól nem fizették a hitelt, s nagyjából százezer forintos elmaradásuk halmozódott fel. Vaskó György a helyi plébánoshoz, Binszki Józsefhez fordult segítségért. Ő magánemberként adott százezer forintot, hogy az elmaradt öthavi befizetést rendezzék. Vaskó György személyesen vitte el a behajtó cég illetékes, kecskeméti fiókjába ezt az összeget, s közben kérvényt fogalmazott, hogy az árverési eljárást leállítsák. A faktoringcég erre ugyan még nem válaszolt, de a tapasztalatok szerint ilyenkor rendszerint megpróbálják újraindítani a hitelt.
A falu is megpróbált segíteni Ambruséknak. A lányok háromszor ingyen étkeznek a napköziben, a családsegítő szolgálat a papírügyeket intézi, hogy az apa hozzájuthasson végre a gyeshez, a családi pótlékhoz.
- Még mindig szeretlek, Eszti, a gyerekek kedvéért megpróbálhatnánk mégiscsak rendbe tenni a dolgainkat - mondja a látogatás vége felé a feleségének Ambrus József.
- Én már nem tudok így élni - válaszolja fagyosan az aszszony.
A középső lány, Erika, eközben egy fotelben ülve hallgatja szüleit. Lábán az újonnan kapott rózsaszín tornacipő.
