Gulyás, lecsó, pörkölt, Esterházy, Kertész, Nádas - ennyit mindannyian tudtak Magyarországról, mielőtt elindultak. Sokkal többet talán azokon sem érdemes számon kérni, akiket szűk másfél év múlva Pécsre, Európa kulturális fővárosába vár Magyarország. Többek között éppen ezen kíván változtatni az idén másodszor megrendezett program, a Médiatandem (az első próbálkozás után több mint 50 riport és tudósítás jelent meg a német médiában), amelyben Bogár Zsolt újságíró és Striker Sándor egyetemi docens gardírozta a fiatal német újságírókat. Például éppen Pécsett, ahol egyik első útjuk a Zsolnay-gyárba vezetett. - Még semmi sincs kész, innen még a szemetet se vitték el, nemhogy valamit is felépítettek volna - értetlenkedik az egyik újságíró -, pedig valóban kifejezetten jó helyszínnek tűnik egy kulturális negyed kialakítására.

Ha már Baranyában jártak, meglátogatták a hidasi és a váraljai romatelepet is. - Amikor pesti lakótársamnak elmondtam, hol jártunk - meséli a Bécsből érkezett rádiós riporter, Marianne Lang (aki édesanyja révén beszél magyarul) -, egyszerűen elborzadt, mondván, na, ő aztán nem akarna egy cigány család szomszédságában élni, bár tudja, hogy nem szabad általánosítani, és vannak cigány barátai is. Meglepő volt látni, hogy még az én generációmban is milyen mélyek az előítéletek. Ha ez általános, a következő öt-tíz évben aligha változik itt bármi is - mondja, mire megkérdem, náluk, Ausztriában van-e hasonló probléma? - A cigányokkal semmi, mi a törököket nem szeretjük - feleli. - Anyám például ugyanazt mondja a törökökről, mint ez a pesti lány, csakhogy van köztük harminc év, és én már nem gondolom úgy.

- Bár a kisebbségek helyzete jogi szinten Európa többi országához képest itt kifejezetten kedvezőnek tűnik - teszi hozzá egy Németországból érkezett újságíró -, sok ember etnikai bűnözésről beszél, mert gondolom, senki sem magyarázta el nekik érthetően, hogy a kisebbségek helyzetének milyen szociális és gazdasági okai vannak.

- Érdekes, itt nem csak a cigányokat, a zsidókat is nyíltan lehet szidni - egészíti ki társait a Közép-európai Egyetem (CEU) német hallgatója, akinek hazája nagykövetségén mutatták egy Magyarországon megjelent cikk fordítását, amely a zsidók nyakába varrja a pénzügyi válságot. - Németországban ez nem fordulhat elő - mondja. - Nekünk volt időnk és lehetőségünk nyíltan és őszintén beszélni a holokausztról, itt a kommunizmus alatt nem volt rá esély, az elmúlt húsz évben pedig sem ezt, sem magát a kommunizmust nem sikerült feldolgozni. Legalábbis kívülről így látszik. Talán a gyors változások közben előre kellett tekinteni, nem maradt idő a múltra.

- Sőt, mintha két történelmi felfogás létezne - gondolja tovább egyikük -, az egyik a kommunizmus, a másik a fasizmus alatt elszenvedett sérelmekből táplálkozna, és a két narratíva között nem volna átjárás. Nem hiszem, hogy a Tarka magyar!-felvonuláson sok konzervatív jelent meg, mert az egyik felfogásban nem különösebben fontos, amit képvisel. Ez nemcsak két politikai oldal, hanem két teljesen eltérő gondolkodás, és mintha két külön társadalom is lenne. Mintha nem értették volna meg a demokrácia lényegét, akik kivonulnak a parlamentből, ha a miniszterelnök felszólal.

- Ugyanakkor jogos kérdést tettem fel az MSZP-s politikusnak - mondja a magyar származású Marianne Lang -, miszerint hogyan lehetséges: miután egyértelműen kiderült, hogy a miniszterelnök hazudott, még két évvel később is ő vezeti az országot? Nyilvánvaló volt, hogy a kormánypárti politikusnak nincs elfogadható válasza, az őszinteségről kezdett beszélni.

Amikor megkérdem, ki miről ír majd biztosan otthon, hárman is a cigányság kritikus helyzetét emelik ki, a nők szerepére, az oktatásra és a telepekre fókuszálva, valaki a vasfüggöny leomlásának jövőre esedékes évfordulója kapcsán ír soproni riportot a majdnem húsz évvel ezelőtti páneurópai piknikről, egy másik újságíró az osztrák-magyar filmes együttműködéssel foglalkozik, a CEU hallgatója a nacionalizmus magyarországi alakulásáról ír, és a magyar sajtó politikai térképét rajzolja meg, valaki Ausztriában dolgozó magyar prostituáltakat keres, az egyik német televízió munkatársa pedig a magyar konyhaművészetről forgat.

Rácsodálkoztak hazánkra, megpróbálják megírni a különbséget