Az ellopott szabadság ára
Sándor István nyugalmazott rendőr alezredesnek a napokban 11,5 milliós kártalanítást ítélt meg a Fővárosi Bíróság, amiért nyolc évvel ezelőtt fél évet töltött előzetes letartóztatásban ártatlanul. Ügyvédje, Hegedűs László reális, és mint mondta, a jövőre nézve iránymutató döntésnek tartja a (még nem jogerősen) megítélt 11,5 milliós összeget.
Az állam ellen indított "igazságügyi műhibaperek" közül azokban, amelyekben a gyanúsítottakról, vádlottakról, elítéltekről utóbb bebizonyosodik: indokolatlanul tartották őket fogva (őrizetben, előzetes letartóztatásban, elítélve), az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium képviseli az államot.
A 2006-os őszi rendőri túlkapások, oktalan előállítások, bántalmazottak miatt már tízmillió forintnyi kártérítést fizetett a rendőrség. Voltak, akikkel peren kívül egyeztek meg, az esetek többségében azonban a bíróság állapította meg a kártalanítás összegét.
Jogtalan fogva tartásért (azaz ártatlanul rács mögött töltött napokért, hetekért, hónapokért) kártérítésként 2000-ben 56 ügyben 43 millió forintot ítéltek meg a bíróságok. 2000-től 2008 első fél évéig a magyar állam 751 ügyben egymilliárd 62,5 millió forintot fizetett ki kártalanítás címén. A legtöbbet 2006-ban, akkor 120 esetben közel 217 milliót ítéltek meg a bíróságok az állammal szemben.
Az államot képviselő szaktárca nincs könnyű helyzetben. A jogtalan fogva tartás miatt indított eljárások szinte kivétel nélkül valamelyik állami szerv szakmai hibájával függenek össze. A kártalanítási perekben a tárcának - az adófizetők pénzének védelmében - azt kell elérnie, hogy a felperes a lehető legkevesebb pénzt kapja. Annak ellenére ezt kell tenniük, hogy tudják, egzakt módon nem lehet megállapítani, hogy mekkora kárt okozott az állam valakinek egy nap, egy hét vagy egy hónap fogva tartással.
Az állam nevében eljáró jogi képviselők az érintettek keresetéből, valamint személyi körülményeiből s a kialakulóban lévő bírói gyakorlatból indulnak ki. Nem példa nélküli - bár nem is az a jellemző -, hogy az állam vita nélkül elfogadja a felperes követelését, és fizet. Még akkor sem, ha az utóbbi időben folyamatosan csökken az úgymond "irreális követelések" száma. Úgy tűnik, az ügyvédeknek sikerült megértetniük a felperesekkel, hogy bármennyire is megalázó ártatlanul ülni, néhány hétért, hónapért nem kaphatnak tíz- vagy százmilliókat.
Azt már kártérítési perekben jártas ügyvédektől tudjuk, hogy sokakat a perilleték nagysága tart vissza attól, hogy a bírósági gyakorlat alapján remélhető összegnél lényegesen többet kérjenek.