Zajvédelem a Nyugatinál

Ideiglenes zajvédelemre van szükség a Podmaniczky utca Nyugati pályaudvar melletti szakaszán - állapította meg tegnapi ülésén a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága. A grémium elnöke, Ughy Attila (Fidesz) és alelnöke, Horváth Gyula (MSZP) egyaránt arról tájékoztatott, hogy Wertán Zsolt VI. kerületi és fővárosi KDNP-képviselő felvetésére foglalkoztak a kérdéssel. Utóbbi egyébként még a múlt héten közölte az MTI-vel, hogy a térségben élők panaszát jogosnak tartva lépni akar ebben az ügyben.

A politikus akkor azt is elmondta: a Podmaniczky utca lakói azóta szenvednek a zajtól, mióta a kormányzati negyed kialakítása miatt lebontották az út melletti házakat, melyek addig felfogták a vasút zaját. A politikus emlékeztetett arra, Terézváros kormánypárti többsége is egyetértett azzal, hogy a Fővárosi Közgyűlésben ő képviselje a helyiek érdekeit.

A testület vezetőinek tájékoztatása szerint a városképvédelmi bizottság felkérte Demszky Gábor főpolgármestert annak vizsgálatára, indokolt-e a zajvédő fal, s ha igen, mikor, hogyan és miből lehet azt megvalósítani. Horváth Gyula megjegyezte, zajvédelemre nemcsak a fal lehet alkalmas, hanem egy domb kialakítása, vagy növényzet, illetve fasor telepítése is. Ughy Attila kiemelte: azután, hogy Keller László (MSZP) pénzügyminisztériumi államtitkár szerint az állam számára nyereséges volt az egyébként meghiúsult kormányzati negyed, joggal várható el, hogy a kormány pénzt fordítson a MÁV-épületek lebontása miatt zajossá vált környék zajmentesítésére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.