Megkezdődött a Zuschlag-per

Tegnap Kecskeméten megkezdődött Zuschlag János és tizenöt társának büntetőpere. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség Zuschlagot és hét társát különösen nagy értékre, bűnszervezetben elkövetett csalással vádolja, további nyolc személy csalásért, bűnpártolásért és okirat-hamisításért áll a bíróság előtt.

Szerdán már kora reggel gyülekezni kezdtek az érdeklődők - zömmel újságírók - Kecskeméten, a megyei bíróság előtt, hogy időben bejussanak a precedensértékűnek minősülő büntetőperre: első ízben vádolnak politikai szereplőket bűnszervezetben elkövetett csalással. Az ügy bírája, dr. Fodor Endre ítélkezett 2006-ban a Conti-Car-csoport egykori vezetői perében, amelyben bűnszervezet létrehozásában is bűnösnek mondták ki a vádlottakat.

Ez a büntetést jelentősen súlyosbító vádminősítés az oka annak, hogy a hetvenötmillió forintos kárérték - amelyből ötvenmilliót Zuschlag időközben már megtérített - ellenére a kiskunhalasi exhonatya, valamint a harmadrendű vádlott, Katus Ferenc több mint egy éve előzetes letartóztatásban van. A másodrendű vádlott, Lados István - aki Zuschlag személyi titkára volt - letartóztatását csak azért enyhítették házi őrizetre, mert teljes körű, feltáró vallomást tett az ügyészségen.

Zuschlag nem tűnt megtörtnek az állampusztai börtönben töltött hónapok miatt. Amikor őrei bilincsben és vezetőpórázon bevezették a bíróság dísztermébe, az elegáns öltönyben lévő vádlott mosolyogva közölte: hozzájárul, hogy róla kép- és hangfelvételek készüljenek. A per többi vádlottja - Gy. Ludovic kivételével - nem járult hozzá a nyilvános szerepléshez.

A vádiratot több mint öt órán át két ügyész ismertette. E szerint Zuschlag János 1995 és 2001 között egy civil szervezetekből álló hálózatot épített ki. A szervezetek élére később általa megbízhatónak tartott és vele együttműködő személyeket nevezett ki, akik tisztában voltak azzal, hogy nem a szervezetek működtetése, hanem a pályázatokon való részvétel a feladatuk. Németh Zsolt, a kecskeméti ügyészség helyettes vezetője vádbeszédében többször hangsúlyozta: az elnyert állami támogatásokat minden esetben a pályázatban meghatározott céltól eltérően használták fel, az elszámolási kötelezettségüknek hamis tartalmú beszámolókkal és hamis számlákkal tettek eleget. A vád szerint az így megszerzett, összesen hetvenötmillió forint pályázati pénzt az Ifjú Szocialisták Mozgalmának, valamint a Fiatal Baloldal rendezvényeinek a finanszírozására, választási kampányra, a pályázatban közreműködők javadalmazására, magáncélokra használták fel.

Zuschlag Jánost a vád ismertetése után - miközben elvezették - tudósítónk megkérdezte: van-e hozzáfűznivalója a hallottakhoz? A kérdésre csak annyit mondott: nincs, és nem is volt Zuschlag-ügy.

A bíró a tárgyalás végén bejelentette, hogy jövő héten Lados István meghallgatásával folytatódik a per. Indoklásként elmondta: Lados minden vádponthoz kapcsolódóan teljes körű és érdemi vallomást tett.

A tervek szerint az ügyben eddig szerepelt számos tanú meghallgatása jövőre kezdődik meg. Az ügyészség a nyomozás során meghallgatta az ifjúsági és sportminisztérium egykori vezetőit és államtitkárait, többek között Deutsch Tamást, Jánosi Györgyöt, Gyurcsány Ferencet, Göncz Kingát, valamint Szilvásy Györgyöt, aki a Medgyessy-kormány idején a tárca közigazgatási államtitkára volt.

A vádlottak

Zuschlag János az Ifjú Szocialisták egyik vezetője, az MSZP Bács-Kiskun megyei ügyvezetője, valamint a párt kiskunhalasi elnöke volt. 2004-ben lemondott parlamenti mandátumáról, mivel a Terror Háza előtt a deportálások áldozatain viccelődött. Bűnszervezet tagjaként csalással vádolják - csakúgy, mint hét társát. A vádlottak körében van több ügyvéd és olyanok, akik az ifjú szocialisták szervezeteihez tartoztak, akad köztük önkormányzati képviselő, a Nemzeti Civil Alapprogram kollégiumi tagja és olyan személy is, aki Lados Istvánt - körözése idején - segítette elrejtőzni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.