Tarkaság a belvárosban

Színes kendőket lengettek a Tarka magyar! felvonulás résztvevői a Hősök terén. Több ezren voltak ott az erőszak és a kirekesztés elleni demonstráción: nem kevesen tehát, de jócskán elmaradva a szervezők várakozásától.

"Szerinted mennyien leszünk?" Ahogy közeledett a Tarka magyar! felvonulás kezdete, az Erzsébet téri Gödör Klubnál úgy vált egyre fontosabbá a kérdés. A szervezők magasra tették a lécet: előre bejelentették, hogy százezres tömeget várnak. Bár a kezdeményezéshez rengeteg civil szerveződés adta a nevét, ráadásul a parlamenti pártok elnökei is kinyilvánították egyetértésüket, az elvárás irracionálisnak tűnt. Végül úgy négy-ötezren gyűltek össze.

A környéket fémkordonokkal zárta le a rendőrség. A bejáratnak meghagyott szakasznál felbukkant egy árpádsávos zászlókat lengető csoport is, amelynek tagjait a rendezők megkérték, hogy keressenek más elfoglaltságot maguknak. A viharral fenyegető időjárás ellenére a hangulat népünnepélyre emlékeztetett. Sokféle ember, sokféle korosztály. Narancssárgába öltözött humanisták, kongások, szivárványszínű zászlókkal érkező nők és férfiak, biciklisták, középosztálybeliek, áthúzott horogkereszttel tüntető punkok alkották a kavalkádot. És persze a közéletből ismert arcok: Bauer Tamás, Eörsi Mátyás, Heller Ágnes, Konrád György, Lévai Katalin vagy például az Országos Cigány Önkormányzat vezetői.

Bódis Kriszta, a demonstráció szóvivője - és egyetlen szónoka - foglalta össze, hogy miért van szükség közös, pártoktól független fellépésre a kirekesztés mindenfajta megnyilvánulása ellen. Egyúttal a politikusokat is felelőssé tette azért, hogy a megosztottság erőszakig fajult Magyarországon.

A rövid beszéd után a felvonulók elindultak a Hősök tere felé. A szervezők kérésének megfelelően az Andrássy úton már nem voltak kordonok.

- Itt vannak a gárdisták! - sziszegte dühösen egy fiatal férfi, de aztán gyorsan megnyugodott. Nem gárdisták voltak, hanem fehér inget és fekete mellényt viselő pincérek, akik az Operaház teraszáról bámészkodtak. Néhány lakó az ablakból integetett, az üzletek és éttermek dolgozói az ajtóban állva beszélgettek. Tudták, hogy ez nem az a tömeg, amelyik kukákat és autókat szokott felgyújtani.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök családjával - biztonságiak és fotósok gyűrűjében - a felvonulás végállomásánál, a Hősök terén felállított színpadnál csatlakozott a demonstrációhoz. Rácz Kati és a Flush együttes adott koncertet, az a társulat, amelynek fellépését a nyári melegfelvonuláskor megakadályozták a szélsőjobbos randalírozók. Záróeseményként a több ezer ember sálakat és kendőket lengetett, esernyőket emelt a magasba. A jelenet nem akart se többet, se kevesebbet mondani, csak annyit: Magyarország tarka!

Tarka tömeg
Tarka tömeg
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.