Vissza a visszahívást

Jogellenesen hívta vissza Gyöngyös szocialista többségű önkormányzata augusztus végén a Fidesz képviselőit az önkormányzati bizottsági elnöki posztokból. A közigazgatási hivatal szerint az állandó bizottságok összetételét a helyi rendeletként elfogadott szervezeti és működési szabályzat (szmsz) tartalmazza, a gyöngyösi közgyűlés viszont csak határozatban vonta meg a bizalmat a fideszes bizottsági elnököktől. Vagyis formai hiba történt.

A Fidesz frakciója felszólítja Hiesz György polgármestert, hogy szüntesse meg a jogsértő helyzetet. Tatár László frakcióvezető elvárja, hogy az MSZP nyilvánosan kérjen bocsánatot a rágalmazott képviselőktől. Erre nyilván hiábavalóan vár: a közigazgatási hivatal döntésével Hiesz ugyanis nem ért egyet. Nem vonja vissza a határozatot, de rendeletben tervezi módosítani az szmsz mellékletét. Az MSZP-nek az ehhez szükséges többsége - miután a 24 fős testületben 13-an vannak - megvan.

Az ügy előzménye, hogy a Fidesz népszavazást kezdeményezett az Apollo indiai gumigyár gyöngyösi beruházása ellen, és a cég elállt a gyár megépítésétől. A Fidesz szerint ezután "statáriális népbírósági eljárás" keretében hívták vissza bizottsági elnökeiket, míg Hiesz azt állította: az MSZP csupán jelezni kívánta, hogy egy párt nem okozhat kárt a saját városának.

- Ha nem helyezik hatályon kívül a kifogásolt határozatot, a közigazgatási hivatalnak azt a bíróság előtt kell megtámadnia - mondta kérdésünkre Kolláth György alkotmányjogász. Ám az szerinte tragikomikus lenne, ha a határozat maradna, ugyanakkor a rendeletet módosítanák. Úgy véli, a polgármester meggondolatlanul nyilatkozott. Ebben az esetben a történet magasabb szintre kerülne, ugyanis önkormányzati rendeleteket csak az AB előtt lehet megtámadni. Az alkotmányjogász, ha idáig jut az ügy, precedensértékű döntésre számít.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.