Hétfőtől sztrájk a Markhotban
Sztrájkot hirdetnek hétfőre az egri kórházban - mondta el lapunknak Hegyaljai Judit, az Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének egri vezetője. Ez főként a járóbeteg-szakellátást érinti, a fekvőbeteg-osztályokon és a sürgősségi ügyeleten a hétvégi munkarendnek megfelelően dolgoznak. Hozzátette: október 8-án, szerdán félpályás útlezárással tiltakoznak a kórház működtetésének magánkézbe adása ellen Eger fő közlekedési újain, s később fáklyás felvonulást is terveznek.
Ugyancsak hétfőre jelentett be tüntetést a Szíki Károly vezette Egri Forradalmi Emlékbizottság - ez a szervezet a megyeháza Kossuth téri épületét szeretné blokád alá vonni határozatlan ideig. Úgy tudjuk, a rendőrség nem engedélyezi ezt az akciót, mert az meggátolná a megyeháza épületében lévő közintézmények - köztük a regionális közigazgatási hivatal, a fogyasztóvédelmi hivatal, könyvtár, étkezde - működését.
Merczel József, a Heves Megyei Közgyűlés szocialista alelnöke tegnap azt mondta: több alkalommal rendkívüli közgyűlést hívtak össze az elmúlt hetekben a kórház működtetése miatt, de mindannyiszor úgy döntött a testület: nem bontja fel a HospInvesttel kötött szerződést. Hozzátette: a sztrájk törvénytelen, mert nem a munkáltató, hanem a tulajdonos döntéseit kifogásolja, ami ellen viszont nem lehet sztrájkolni. Ha hétfőn valóban lesz munkabeszüntetés, bírósághoz fordulnak jogorvoslatért.
Habis László, Eger fideszes polgármestere bejelentette: fellebbeznek az ÁNTSZ Közép-dunántúli Regionális Intézetének határozata ellen, amely a HospInvestnek megadta a kórház működtetésére vonatkozó ÁNTSZ-engedélyeket. A város ez irányú kérelmét korábban az ÁNTSZ Észak-magyarországi Regionális Hivatala első fokon elutasította, másodfokon az országos tiszti főorvos dönt. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal kommunikációs főosztályán tegnap érdeklődésünkre azt közölték: folyamatban lévő ügyről nem nyilatkoznak. Ha elutasítják Eger kérelmét, a város közigazgatási bírósághoz fordulhat jogorvoslatért. Ha itt a javára döntenek, a megkötött szerződéseket semmisnek kell tekinteni.