Külföldi megfigyelők mindig csodálkoztak azon, hogy egy ország, ahol az egy főre jutó GDP csak az EU-átlag felét éri el, öt titkosszolgálattal rendelkezik. Most már tudjuk, hogy azok, akik kiváltak vagy kikerültek a szolgálatokból, külön "magán"-titkosszolgálati cégeket hoztak létre. Már az eddig közölt információk is arra utalnak, hogy idáig csak a jéghegy csúcsát láttuk.

Nemcsak, sőt nem is elsősorban a Fidesz korábbi két titkosszolgálati miniszterének az UD Vagyonvédelmi Zrt. vezetőivel fenntartott kapcsolatairól van szó vagy a lehallgatott telefonbeszélgetésekben emlegetett Orbán-főtanácsadók (Stumpf és társai) szerepéről az MDF-elnök, Dávid Ibolya megbuktatására ("Hátamba döfik a kötőtűt...") szervezett cselszövésben.

Debreczeni József bátor és vitathatatlan tényekre alapozott cikke A diktatúra árnyéka címmel már szeptember 20-án rámutatott, hogy Csányi Sándor, Magyarország leggazdagabb embere és az OTP elnök-vezérigazgatója "ott hallgat egy sötét politikai, sőt titkosszolgálati botrány közepén - a sajtó meg békén hagyja..." Mindaz, amit Debreczeni a múltról és a jelenről idéz, alátámasztja végkövetkeztetését: "... van itt egy politikai erő, amely a jelek szerint egyre gátlástalanabbul használja azokat a törvénytelen titkos eszközöket, melyeket csak diktatúrák vetnek be politikai ellenfeleikkel szemben... Csányi szerepe jelzi: adott a gazdasági potenciál is."

Mind a híranyagok, mind a szerkesztőségi kommentárok joggal fordítottak nagy figyelmet a titkosszolgálati botrány fontos részleteire, s helyesnek tartom, hogy a lap ebben az esetben is közli az érintett Fidesz-politikusok elutasító vagy cáfoló nyilatkozatait. Ilyen botrány közepette szinte frivolnak hatnak az MSZP és az SZDSZ közötti tárgyalásokról szóló jelentések. Ebből a szempontból két kitűnő fotót (Móricz Simontól) láthattunk a címlapon: szeptember 12-én "Arccal Fodor Gábor felé", ahol Lendvai Ildikó szkeptikus, Kiss Péter gyanakvó és Gyurcsány várakozó pillantással néz Fodorra, aki valamit magyaráz; s szeptember 19-én, amikor Fodor és Orbán szeretetteljes, értő mosollyal, kezet fogva jelennek meg. A találó képaláírás: "Mint húsz éve a Bibó-kollégium pincéjében, csak öltönyben, nyakkendőben". Ezek a fotók többet árultak el, mint a szokásos protokollszerű szövegek.

Nem csoda, hogy Fodor pártja vezető embereit is úgy informálta, hogy mennyire kellemesebb és könnyebb Orbánnal megértést találni, mint Gyurcsánnyal... A vizsgált időszakban egyébkent kiemelkedő volt a Kis Jánossal készített interjú (Megegyezésre ítélve, szeptember 12-én).

Érdekesnek és tanulságosnak találtam Róna Péter Tekintély és demokrácia című cikkét (szeptember 24.), amely elemzi Lengyel László (szeptember 13.) eszmefuttatását a szakértői kormány gondolatáról, mely Róna szerint egy "megvalósíthatatlan elképzelés". Sőt tovább megy, és vitacikke végén megállapítja: "A tekintélyelvű eszközök leépítésére nincs remény addig, amíg a szellemi élet hatalomra vágyik, amíg a társadalom úgy érzi, és helyesen érzi úgy, hogy az elit mondanivalója nem a valóság felfedését, hanem valami burkolt hatalmi célt szolgál." Nemcsak Magyarországon, hanem az Egyesült Államokban és Németországban, sőt még Ausztriában is a politikailag éles vagy válságos szituációban a szellemi elit képviselői elmondják véleményüket, persze a legtöbb esetben, Lengyellel ellentétben, anélkül, hogy alternatív kormánylistát is javasolnának. Mindenesetre a Róna által bírált "tekintélyelvű igény"; a szellemi elit és a politikusok viszonya fontos téma marad a jövőben is.

A külpolitikai rovat több informatív cikket közölt az osztrák, szlovák, bolgár és orosz politikai helyzetről. Külön kiemelném Miklós Gábor kitűnő cikkét a bolgár politikai és gazdasági helyzetről. A szlovák miniszterelnökkel készített interjú is érdekes volt. A grúz helyzettel kapcsolatos anyagok egy része azonban szerintem továbbra sem kielégítő. Feltétlenül meg kellett volna említeni a vele készített rövid interjú kapcsán, hogy Sevardnadze, a volt grúz elnök nem "leköszönt" posztjáról, hanem korrupciós és egyéb botrányai miatt lemondásra kényszerült.

A címekkel és néha a stílussal ebben az időszakban is bajok voltak. Mit jelent egy ilyen rejtélyes cím: Régi formájában az orosz medve?, mikor ugyanakkor az alcím szerint "Moszkvai szakértők is kétségbe vonják az ország katonai erejének visszaállítását".

A cikk (Ki nyert a grúziai konfliktuson?) tulajdonképpen Oroszország és az Egyesült Államok iráni politikájával foglalkozik. Ablaka Gergely túl sokat akar markolni, érvelése nem elég világos, végkövetkezteté-sét a nyugati elemzők többsége aligha fogadná el: "... Teherán racionális szereplő, s nincsen más célja, mintsem saját biztonságának garantálása."

Az izraeli kormányválságról szóló jeruzsálemi tudósítás nem elég világos. Ráadásul a kis portré Livni külügyminiszterről s miniszterelnök-jelöltről ízléstelenül szembeállítja a "csinosan öltöző és kiváló parfümöket használó Livnit a "tuskólábú, otromba cipőket hordó" Golda Meirrel. Egy átlagolvasó talán nem tudja - a jelentés egy szót sem szól arról -, hogy Golda Meir Izrael első moszkvai követe volt, majd képviselő, kilenc évig külügyminiszter, és 1969-től 1974-ig miniszterelnök. Ez a rövid jelentés a nyegle felületesség jegyében született, s nem méltó egy kvalitásos lapba.

Új kezdeményezés, hogy a lap hetente egyszer egyoldalnyi válogatást közöl a New York Timesból. Sajnos nem volt egészen jól sikerült a lapot bemutató kéthasábos cikk. Egy világlapról van szó.

A tudósító nem említette meg, hogy a Times globális kiadását az egész világon International Herald Tribune néven, naponta 24 oldalon terjeszti. Sok újság hoz ezen kívül a hétvégén egy külön, rövidített angol nyelvű "mellékletet" (például a Le Monde, a Süddeutsche vagy a bécsi Standard). Egy óriási lapra, mint a New York Times, nem lehet "avítt stílust" bélyegezni. A legfontosabb s legszomorúbb változás (amit a tudósító szintén nem említ meg) az, hogy a NY Times, mint annyi más lap, gazdasági nehézségekkel küzd, s az Ochs-Sulzberger alapító család nem tudja már egyedül a lap jövőjét biztosítani.

A belpolitikából ki lehetne emelni a Kistelepülések lázadásáról (szeptember 15.), a csődbe jutott Tiszaderzsről (szeptember 18.), s a debreceni Hajdú Volán válságáról (szeptember 20.) szóló olvasmányos riportokat. Szemléletes és ügyes volt a Gazdaság a többi között a Lehman Brother bank londoni kirendeltségében dolgozó magyar szakértővel készült interjú.

Végül kiemelném Kácsor Zsolt megdöbbentő riportját egy szélsőjobboldali, antiszemita, holokauszttagadó nyíregyházi magyar- és történelemtanárról(!), aki nem egyszerűen "jobbos", hanem szégyene a Széchenyi István Informatikai Szakközépiskolának. Az illetékesek kitérő válaszai mutatják, hogy sem kollégái, sem az önkormányzat képviselői nem igazán háborodnak fel, s meg sem értik, hogy demokratikus államokban, mint például Ausztriában vagy Németországban egy, az "állítólagos gázkamrákról" gúnyolódó ember nem taníthatna egy "elismert középiskolában".