A gyerekek örültek a feladatnak, buzgón hajoltak az írólapok fölé, hogy Ilonka néni kérése szerint megörökítsék családjuk bennük élő képét. Tamás ugyan megkérdezte, megmutathatná-e inkább az adriai nyaraláson készült színes fotókat, amelyeken mindenki rajta van, de zokszó nélkül beletörődött, hogy az utasítás rá is vonatkozik.

A tanító néni az asztalok fölé hajló gyerekek közt sétálva meg-megállt, hogy megkérdezze, mi az a rózsaszín paca a jobb sarokban. Kiderült, az a nagyapáék Rózsi nevű malaca. Akadt rajzlap, amelyen alig fértek el a családtagok, de mindük közül központi alakként magasodott ki apa és anya. Más lapokon a nagy ház és az autó mögött sejlettek fel hangyányi alakok. Egy apukából nem látszott más, csak a számítógép mögül kibukkanó feje búbja.

Tibi rajzán mindenki szorgoskodott: apa autót szerelt, anya égnek álló hajjal, két nagy szatyorral sietett a kép széle felé, az egyik nagymama a kertet locsolta, a másik kapált. Egy barna golyókkal - Tibi felvilágosítása szerint diókkal - ékített fa alatt a többiektől elkülönülve állt egy termetes alak, kézen fogva egy térdéig érő, kis figurát. Egyik kezét, amelyben valami felismerhetetlen tárgyat tartott, égnek emelte, a másik kezébe, mint kiderült, Tibi kapaszkodott.

- Ő a nagypapám a borosüveggel - magyarázta a kisgyerek. - Sokat iszik, mindenki veszekszik vele, de én nagyon szeretem, mert olyan jókat játszunk, és mindig nevetünk.

A tanító néni nézte az ábrázolás szerint méreteiből és elhelyezkedéséből ítélve Tibi számára legfontosabb családtagot, és a legszívesebben felnevetett volna.

Noha tudta, hogy talán inkább aggódnia kellene.